haon-sportoldal

2008.09.29. 16:13

Okosabban beosztani az erőt

<p>Debrecen – Remekül kezdett a DKSE-Airport Debrecen a vasárnapi, Balatonfüredi KC elleni mérkőzésen, a mérkőzés vége azonban izgalmasra sikerült.</p>

Noha az első félidőben már nyolc találattal is vezettek a hazaiak, végül egy góllal nyertek – habár a lényeg, a győzelemért járó két pont megvan.
Pálos Gábor, a DKSE szélsője négy gólt szerzett az összecsapáson, ő azonban mégsem nyilatkozott elégedetten a teljesítményéről a Naplónak.


– Lehetett volna jobb is. Kihagytam két helyzetet, épp amikor még nagyobb előnyre tehettünk volna szert, és talán megtörhettük volna vele az ellenfelet, ezt sajnálom – nyilatkozta a fiatal játékos.
A mérkőzésről szólva elmondta: az első félidőben nagyon jól kezdtek, míg a vendégek megilletődötten. Gyors, jó indításokból szereztek gólokat, a második harminc percben azonban ezek elmaradtak, és pontatlanul játszottak. Ugyanakkor a balatonfürediek küzdöttek, hajtottak.
– Okosabban kell beosztani az erőt – vonta le a tanulságot Gábor.
Legközelebb – szombaton – Százhalombattán lépnek pályára.
– Veszélyesek: megverték a legnagyobb ellenfelünknek számító PLER-t – jegyezte meg az ellenfélről a kiváló játékos.

– Úgy kell kezdeni, mint itthon, és akkor nem lehet gond – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik