haon-sportoldal

2008.03.06. 13:39

Kiskunhalason eldőlhet a bentmaradás

<p>Debrecen - A női kézilabda bajnokság soron következő fordulójában a Tajtavill-Derecske alakulata Kiskunhalason vendégszerepel,a pénteken 18 órától kezdődő összecsapást a Hajdú Online-on (<A href="http://www.haon.hu">www.haon.hu</A> ) élőben követhetik figyelemmel a szurkolók</p>

A legutóbbi fordulóban, a Békéscsaba felett aratott győzelmet követően a derecskei tréner azt nyilatkozta, akkor lesz biztos a bentmaradás, ha a hajdúsági gárda Kiskunhalason is nyerni tud.

Hozzáállás, koncentráció

– Úgy készülünk a meccsre, hogy vízválasztó lehet a csapat életében, ugyanis ha nyerünk, megvan az áhított cél, a jövő évi élvonalbeli tagság. Ez a siker azért is lenne fontos, mert ha elértük a célkitűzést, akkor a folytatásban nem lesz rajtunk teher, felszabadultan léphetünk pályára a bajnokság végéig – nyilatkozta a Naplónak Gulyás Nikoletta, a Tajtavill-Derecske beállója.

– Nagyon biztató az a szereplés, illetve teljesítmény, amit idén nyújtottunk, éppen ezért kellő önbizalommal felvértezve utazunk Halasra. Egész héten a pénteki meccsre készültünk, Köstner-mester kidolgozta azt a taktikát, amivel sikeresek lehetünk. Vélhetően a védekezésen lesz a hangsúly, ha ezt a feladatot sikerrel meg tudjuk oldani, akkor nem lehet probléma.

A Kiskunhalas azért lesz nehéz ellenfél, mert sokat inprovizálnak, így nem lehet annyira feltérképezni a támadásvezetéseiket, de ha a védekező játékosaink között meglesz az összhang, akkor sikeresek leszünk.

A hazaiak egyik legjobbja a volt válogatott kapus, Sirina Irina, aki valóban jó képességű hálóőr, de neki is vannak hiányosságai, amiket ke kell használnunk. Bízom benne, hogy ugyanolyan hozzáállással játszunk, mint tettük azt a korábbi meccseken és a koncentrációval sem lesznek problémáink, és így megszerezzük a számunkra nagyon fontos bajnoki pontokat – fogalmazott Gulyás Nikolett.

A Tajtavill-Derecskében  Szűcs Nikolett továbbra is rehabilitációs munkát végez, ám a sérülésből felépült Flaska Mónika már a csapattal készült a héten.

  • Nagy lépést tett előre a Derecske
  • Ezek is érdekelhetik