HAON lakóhelyem

2018.12.04. 15:07

Gyerekként belopózott az irodába

Körösszegapáti - Több évtizedes munkavégzés után búcsúztatták Gyöngyi Józsefnét, a helyi önkormányzat dolgozóját.

Körösszegapáti - Több évtizedes munkavégzés után búcsúztatták Gyöngyi Józsefnét, a helyi önkormányzat dolgozóját.

A búcsúztatón az ünnepelt meghatódva emlékezett vissza életére. Elmondta, hogy gyermekkorában édesapja fűtő volt a községházán. Ő sokszor elkísérte és kereste az alkalmat, hogy bent lehessen az irodákban, ahol csodálta és kipróbálta az írógépeket. Akkor határozta el, hogy irodában fog dolgozni, és úgy fog tudni gépelni, hogy nem nézi a kezét.

Vágya teljesült. Iskoláit elvégezve irodai dolgozó lett. 1974 óta Körösszegapátiban dolgozik. Kiszolgált tanácselnököt, több VB titkárt, majd polgármestereket és jegyzőket. Ő volt az összekötő kapocs a lakosok és a település vezetői között. A vállán volt a község közigazgatási terhének adminisztrációja. Munkaeszköze volt az írógép, majd a számítógép és a telefon, amely szinte szüntelenül csörgött, amikor épp a legtöbb munkával bízták meg felettesei.

Fotó: Vmirjáncki József

Tevékenysége során nem volt könnyű alkalmazkodni a különböző vezetési tulajdonságokkal, elképzelésekkel rendelkező emberekhez, teljesíteni a kívánságokat, megfogalmazni, lejegyezni a gondolatokat.

A több mint négy évtizedes munkavégzés után Tarsoly Attila polgármester megható szavakkal mondott köszönetet Icukának az eddigi lelkiismeretes munkavégzéséért. Dr. Illés-Tóth Zoltán jegyző elmondta, hogy a legnehezebb időszakban, amikor újabb és újabb változások, rendelkezések léptek életbe, Icuka meg tudott felelni az elvárásoknak. Munkáját odaadóan, hibátlanul végezte.

- Vmirjáncki József -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!