2018.03.21. 13:00
A megfontoltság és az önmérséklet éve az idei
Hajdúnánás - 5 milliárd 660 millió forintos főösszeggel elfogadta Hajdúnánás 2018-as költségvetését a képviselő-testület.
Hajdúnánás - 5 milliárd 660 millió forintos főösszeggel elfogadta Hajdúnánás 2018-as költségvetését a képviselő-testület.
Szólláth Tibor polgármester a költségvetés kapcsán elmondta, hogy annak összetétele hasonló az előző évekéhez, jelentősen több viszont a pályázati forrás – konkrétan 2 milliárd forint –, ezek többsége ebben az esztendőben realizálódik. A polgármester a pályázatokkal összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy a költségvetésben némi feszültség keletkezhet, ugyanis a megvalósuló fejlesztések tervei általában 2-3 évvel ezelőtt készültek, akkori árakkal tervezve, így a beruházások több helyen drágulhatnak.
Szólláth Tibor hangsúlyozta: az előttük álló időszakban a megfontoltság és az önmérséklet jegyében a költségtakarékos működésre kell beállnia a városnak. Várhatóan szükség lesz némi önerő bevonására a pályázatok megvalósítása érdekében, és bizonyos műszaki tartalmak tekintetében költséghatékonyabb megoldásokat kell majd választani.
Mint elhangzott, adók tekintetében nem változott semmi, ugyanazon adónemek vannak érvényben, mint 2017-ben. A közfoglalkoztatást érintően ebben az évben több mint 550 milliós keretösszeg áll rendelkezésre, a rendszerben foglalkoztatottak száma mintegy 500 fő.
- Harsányi Zsolt -