kreativitás kell

2020.08.21. 07:30

Kevés pénzből, de sok leleménnyel bárkinek lehet egyedi otthona

Egyedül rakta le a konyha, a kis folyosó és a fürdőszoba aljzatát, különleges virágmotívumokat alkotva bele.

Kevés pénzből, de sok leleménnyel bárkinek lehet egyedi otthona

Fotó: B. Kiss Andrea

Egyedi otthont teremtett szinte a semmiből a csökmői Pénzes Istvánné Rácz Valéria, aki nem tartozik a könnyű sorsú emberek közé. Ennek ellenére nem panaszkodik, hanem mindig próbál az adott helyzethez igazodni, megtalálni a megoldást.

Vali a férje révén nagyon fiatalon került Csökmőre, de ez a házasság sajnos kudarcba fulladt, s egy idő után elvált a férjétől. Kisebbik fiával albérletbe költözött, majd néhány éve egyedül vásárolta meg az Akácfa utcai kis vályogházat. A ház nem volt túl jó állapotban, az asszonynak pedig pénze nem volt a felújításra. A közfoglalkoztatotti bér, majd a gyári kereset nem volt elég ahhoz, hogy a mindennapi kiadásokon, valamint a fia taníttatásán túl bármire is maradjon. Vali fia zenei pályán indult el a helyi művészeti iskolából, és az asszony nagyon fontosnak tartotta, hogy neki legyen meg mindene a tanulmányaihoz. De a kreativitása segített neki a nehéz helyzetben.

Fotó: B. Kiss Andrea

Törött csempékkel dolgozott

Kitalálta, hogy drága járólapok helyett törött csempékből készíti el az egyedi burkolatot. Gyűjtögetni kezdte a csempéket, járólapokat mindenhonnan. Ha valahol látott egy-két darabot kidobva, azt hazavitte. Később, amikor már tudtak róla az ismerősök, hogy mire készül, a kimaradt burkolóanyagokat neki adták. Ezeket apró darabokra törte, és miután utánajárt, hogyan kell burkolni, hozzá is látott. Egyedül rakta le a konyha, a kis folyosó és a fürdőszoba aljzatát, különleges virágmotívumokat, mintákat alkotva bele. Mint mondja, nem tervezte meg előre, hanem ahogy adta magát a minta, úgy ragasztotta le. A fürdőszoba zuhanyzóját is ő készítette el. Még arra is volt gondja, hogy kis zuhanytálcaperemet rakjon le a csempedarabkákból. Az eredmény egészen különleges lett. A konyha figyelemre méltó burkolatát két hét alatt készítette el. Nem tagadja, hogy nagyon aprólékos munka volt, de ő szerette csinálni, mert addig sem gondolt a bajokra, a végén pedig gyönyörködött az eredményben.

Fotó: B. Kiss Andrea

Csempe helyett redőny

Vali mindent megragad, amivel az otthonukat szépítheti. Amit más esetleg kidob, ő még hazaviszi, mert meglátja benne a lehetőséget az újrahasznosításra. Legutóbb egy másnak már feleslegessé vált vas nagykaput vitt haza, mert tervei szerint abból ő még remek kerítést készít. A konyhában csempe helyett például régi redőnyt rögzített a falra, ami mosható és mutatós is. A kertjében a betontörmelékekből mutatós díszeket, sziklakertet rakott. Nem riad vissza semmiféle munkától, feladattól, amivel pénztárcakímélő ötleteit meg tudja valósítani. Így lett a puritán kis házból igazán hangulatos otthon, olyan elemekkel, amelyek egészen biztosan nem köszönnek vissza máshol.

B. Kiss Andrea

Helytakarékos megoldások

A kérdés mindig ugyanaz: hogyan lehet egy kisebb alapterületű lakást esztétikusan és helytakarékosan berendezni, ha rengeteg holmink van? – Az átalakítható bútorok mindig nagy sikert aratnak, főként abban az esetben, ha egyazon térbe kerül az ágy és az íróasztal – olvasható a Lakáskultúra oldalán. Hozzáteszik, hogy különösen a kamaszok szobájára jellemző ez a kivitelezés; ebben az esetben jó megoldás az, ha kevésbé mély asztallapot használunk, ami az ágy mellé gördítve éjjeliszekrényként is funkcionál.

A Lakáskultúra oldalán kiemelik, hogy minél kisebb egy hely, annál inkább szükség van egyedi gyártású polcokra, hogy segítségükkel a tető alatti beugrókat is maximálisan ki lehessen használni. Nem szabad elfelejteni azt, hogy dupla felületet nyerhetünk egy jól megtervezett tolóajtóval, amire szintén felakaszthatók kisebb tárgyak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!