Labdarúgás

2022.12.20. 12:00

Hazaérkeztek a világbajnokok

Argentínában munkaszüneti napot hirdettek a vb-siker után.

Forrás: AFP

A csapatot szállító repülőgép helyi idő szerint hajnali 3 órakor landolt Buenos Airesben, s elsőként – a vb-trófeával a kezében, nyakában az éremmel – Lionel Messi szállt ki belőle, oldalán a szövetségi kapitány Lionel Scalonival. A játékosokat vörös szőnyeg várta a légikikötőben – írta az m4sport.hu. 

Az éjszakai időpont ellenére szurkolók ezrei tolongtak a helyszínen, hogy egy pillantást vethessenek a vb-hősökre, akik a vasárnapi döntőben 11-esekkel győzték le a 2018-ban bajnok franciákat. Argentína 36 év után nyert ismét futball-világbajnokságot. Az együttest a La Mosca rockbanda is köszöntötte, amely eljátszotta a Mucachos (Férfiak) című számot, Katarban ez volt az argentinok vb-himnusza. 

A helyi szövetség közlése szerint a csapat kedden délelőtt a főváros szívében ünnepli majd a diadalt, ahol a vasárnapi finálé után is milliós tömeg gyűlt össze. Alberto Fernández elnök munkaszüneti napot hirdetett, hogy az ország szabadon ünnepelhesse a győzelmet. 


 


 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!