Bármi megtörténhet

2024.06.28. 15:30

Nehéz feladat vár a címvédő olaszokra Svájc ellen

A címvédő olasz válogatottra várhatóan nehéz feladat vár szombaton a magyarok csoportjából továbbjutott svájci csapat ellen a labdarúgó- Európa-bajnokság első nyolcaddöntőjében, Berlinben.

MW

Olasz válogatott

Forrás: AFP

Fotó: Halil Sagirkaya

A svájciak az A csoportban veretlenül 5, az olaszok a B-ben egy vereséggel, 4 ponttal zártak másodikként, így kerültek össze a 16 között. A két együttes már meglehetősen sokszor, 61 alkalommal találkozott egymással, az örökmérleg pedig nagy olasz fölényt mutat: a Squadra Azzurra 29 győzelme és 24 döntetlen mellett a svájciak mindössze nyolcszor nyertek.

Luciano Spalletti és Murat Yakin
Forrás: AFP

A közelmúltbeli mérleg sem a svájciak felé billen: 

a legutóbbi 11 mérkőzésen egyszer sem tudták legyőzni a riválist, akit legutóbb 1993 májusában egy világbajnoki selejtezőn múltak felül. Akkor Bernben 1–0-s hazai diadal született.

A legutóbbi három találkozásukból egy olasz siker (a 2021-es Eb-n, Rómában 3–0) mellett két döntetlen is volt: a 2022-es vb-kvalifikációban Baselben 0–0, Rómában 1–1 volt a végeredmény úgy, hogy Jorginho mindkét összecsapáson büntetőt rontott.

A svájciak elmúlt évtizedes kiegyensúlyozottságát ugyanakkor jól mutatja, hogy rajtuk kívül csak a franciák jutottak el a legutóbbi hat nagy torna (Eb vagy vb) mindegyikén az egyenes kieséses szakaszba. Murat Yakin együttese legutóbbi 17 összecsapásából csak egyet veszített el, tavaly novemberben Bukarestben kapott ki Eb-selejtezőn 1–0-ra.

Precíznek és hatékonynak kell lennünk, már csak azért is, mert Donnarumma hihetetlen bravúrokra képes

– dicsérte a rivális kapusát Yakin, aki elmondása szerint nagyon várja az összecsapást. Hozzátette, csapatának elég tapasztalata és minősége van ahhoz, hogy felülmúlják az olaszokat, ugyanakkor az egyenes kieséses szakasz másfajta nyomást helyez a játékosokra, mint a csoportkör, de „erre is készen állnak”.

Az olaszok eddig nem teljesítettek meggyőzően: az albánok ellen hátrányból fordítva győztek, a spanyoloktól simán kikaptak, a horvátokkal pedig Mattia Zaccagni 98. percben szerzett találatával végeztek döntetlenre.

Megérdemelten jutottunk tovább egy nehéz csoportból annak ellenére is, hogy néha nem játszottunk kellően keményen. Ebben mindenképpen előre kell lépnünk, mert mostanáig egyetlen 50-50 százalékos párharcot sem nyertünk meg. Fizikálisan jobban kell teljesítenünk

– mondta az olaszokat edző Luciano Spalletti.

Érdekesség, hogy 

a csoportkör 1980-as bevezetése óta mindössze két válogatott tudott címvédőként meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban: abban az évben a csehszlovákok, 2012-ben pedig a spanyolok, igaz, utóbbiak egészen az aranyéremig meneteltek.

Mindkét oldalon van eltiltott: Yakin Silvan Widmerre, Spalletti Riccardo Calafiorira nem számíthat a sárga lapjai miatt.

A szombaton 18 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti, a mérkőzés játékvezetője a lengyel Szymon Marciniak lesz.

A várható kezdőcsapatok:

Svájc: Sommer – Schär, Akanji, Rodríguez – Stergiou, Xhaka, Freuler, Aebischer – Ndoye, Embolo, Vargas

Olaszország: Donnarumma – Darmian, Mancini, Bastoni – Di Lorenzo, Barella, Jorginho, Cristante, Dimarco – Scamacca, Chiesa

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!