meglepetés

2019.10.25. 09:07

Már másfél évesen számolhatnak a babák

Évekkel azelőtt, hogy a kisgyerek ki tudná mondani a számneveket, már fogalma lehet arról, mint jelent a számolás – állapították meg amerikai tudósok.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Roman Sorkin

A Johns Hopkins Egyetem kutatóinak tanulmánya a Developmental Science című szaklap aktuális számában jelent meg.

„Évekre vannak még attól, hogy megértsék a számnevek pontos jelentését, de már felismerik, hogy a számolás mennyiségekről szól.

Kutatásunk ismét rávilágít arra, hogy a babák elég jól értik az őket körülvevő világ összetettségét,

megpróbálják értelmezni mindazt, amit a felnőttek mondanak, így a számolást és a számokat is”

- mondta Lisa Feigenson, a tanulmány vezető szerzője, a Johns Hopkins Egyetem kognitív tudományokra, azon belül a gyerekek számolási képességére szakosodott kutatója a medicalxpress.com portálnak.

A gyerekek többsége nagyjából négyéves koráig nem érti teljesen a számokat, ami Feigenson szerint meglepő, hiszen rengeteget hallják a felnőtteket számolni.

„Számolós könyveket veszünk nekik, a tipegőkkel hangosan számolunk, ami felveti a kérdést: tényleg fogalmuk sincs a számokról négy-ötéves korukig?” – magyarázta.

Kutatótársával együtt 14-18 hónapos kisgyerekekkel dolgoztak, akik figyelték, amint a kutatók játékokat, kisautókat vagy plüsskutyákat rejtettek el egy dobozban, amibe nem láthattak bele.

Volt, hogy a kutatók minden egyes játékot hangosan megszámoltak, amikor a dobozba ejtették: „figyelj, egy, kettő, három, négy kiskutya!”. Máskor csak egyesével betették őket a dobozba, miközben azt mondták: ez, ez, ez és ez – ezek kutyák.

Ha nem számoltak, a kisgyerekek alig emlékeztek arra, hogy négy dolog került a dobozba. Általában megelégedtek azzal, ha a kutató egy játékot húzott elő, mintha több nem is lenne ott.

Azonban

amikor meg is számolták a kutatók a játékokat, a gyerekek egyértelműen várták, hogy újabbat és újabbat húzzanak elő a dobozból.

Pontos mennyiségre nem emlékeztek, csak arra, hogy körülbelül hány játék került a rejtekhelyre.

„Nagy meglepetés volt, amikor láttuk, hogy sokkal jobban emlékeztek a játékok mennyiségére, ha megszámoltuk őket előtte.

Eredményeink elsőként mutatták meg, hogy már a nagyon kicsi gyerekeknek is van fogalma arról, hogy ha az emberek számolnak, az körülbelül milyen mennyiséghez köthető” – mondta a kutató.

A csapat most számos további vizsgálatot folytat, hogy vajon a korai számolásgyakorlás később jobb számolási készségekhez vezet-e, valamint hogy az angol anyanyelvű kisgyerekek reagálnak-e arra, ha idegen nyelven hallják a számolást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!