Eredményes gyűjtés

2022.07.04. 15:33

Adományokból nyújt kapaszkodót rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet

Több mint 40 millió forintot gyűjtött össze kilencedik alkalommal meghirdetett, rászoruló gyermekekért indított adománygyűjtésén az Ökumenikus Segélyszervezet.

A szervezet hétfőn közölte, hogy a Kapaszkodó programjuk támogatására május közepén kezdték a gyűjtést, és a június végéig tartó kampány során egymást követték a karitatív szervezet figyelemfelhívó eseményei. A program célja, hogy minél több gyermeknek adhassanak esélyt a szegénység okozta hátrányok leküzdésére az egész évben zajló fejlesztő foglalkozásokon és a nyári gyermektáborokon.
A segélyszervezet 1353-as adományvonalára több mint 51 ezer hívás, illetve SMS érkezett, így csaknem 13 millió forint felajánlást sikerült összegyűjteni. 

Online, csekken, illetve átutalással több mint 7 millió forint pénzadomány érkezett a kampány ideje alatt. A Tesco áruházakban megvásárolható adománykuponok által több mint húszmillió forint folyt be a program támogatására, amit a Tesco 21 millió forintra egészített ki.

Borítóképünk forrása: Ökumenikus Segélyszervezet/Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!