Nyolc óra munka

2019.05.08. 11:46

Fesztivál a jobb munkahelyekért

Egy globális felmérés szerint az embereknek mindössze 13 százaléka szereti a munkáját – hangzott el a 4. HR Fest debreceni állomásán, a Kölcsey Központban szerdán.

Fotó: Kiss Annamarie

A humánerőforrás-menedzseléssel foglalkozó szakemberek találkozójának épp az a célja, hogy ez arány emelkedjen – vallják a szervezők. – Ha a dolgozók jól érzik magukat a munkahelyükön, az a profitban is megmutatkozik – hangsúlyozta megnyitójában Tóth Gergely, a HR Fest tulajdonosa.

Budapest és Győr előtt Debrecenben rendezték meg a 4. HR Festet szerdán; a Kölcsey Központban mintegy háromszáz, humánerőforrás-menedzseléssel foglalkozó szakember találkozott, cserélt tapasztalatot és hallgatott előadásokat. – A HR ma már nem csupán egy osztály egy vállalaton belül, mára a cég üzleti sikere elképzelhetetlen nélküle – mondta Tóth Gergely, a HR Fest tulajdonosa.

– Egy mai ember az életéből átlagosan 100 ezer órát tölt a munkahelyén. A munka világának át kell alakulnia, mert megváltoztak az igények, és kulcskérdés lesz, hogy élményként tud-e tekinteni a dolgozó a munkára – jelentette ki Uzsák Éva Virág, az AON Magyarország Kft. képviselője. – A HR-szakma feladata, hogy a munkavállalói élményt tudatosan alakítsa, habár ez egyelőre még gyerekcipőben jár, inkább még csak kutatjuk, mit szeretnének az emberek. Azt tudjuk, hogy az Y generáció tagjai, akik a 2020-as évekre a munkavállalók csaknem felét adják majd, egyedi élményeket akarnak, többségük ezeket az anyagiaknál is fontosabbnak tartja. Persze, a munkaadók egyenként nem szolgálhatják ki ezt az igényt, de a lehetőségek széles választékát kínálhatják alkalmazottaiknak azért, hogy a munka ne csupán megélhetés legyen számukra – részletezte az előadó.

Arról is beszélt, hogy a vállalatok folyamatosan változnak, s elvárják dolgozóiktól, hogy állandóan alkalmazkodjanak. Ez akkor működhet jól, ha az emberek kötődnek a munkahelyükhöz. Nem lehet minden „rózsaszín”, de a cégeknek meg kell találniuk azokat a pontokat, melyek meghatározóak a munkavállalóik számára, s ezeket élménnyé tenni. E pontok egy része mindenütt ugyanaz, így például – az AON kutatásai alapján – egy munkahelyen töltött első néhány nap milyensége hosszú távon kihat a dolgozó elkötelezettségére a vállalat iránt.

SzT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!