Debrecen hírei

2019.02.01. 10:47

Jócselekedetek sora segít a kiképzésben

Debrecen - Szép összefogásról tájékoztatta Sipos Zsuzsa, az Autizmus a családban Debrecen Egyesület elnöke a Naplót.

Debrecen - Szép összefogásról tájékoztatta Sipos Zsuzsa, az Autizmus a családban Debrecen Egyesület elnöke a Naplót.

Mint elmondta, január utolsó napjaiban látta meg az Aura Segítő Kutya Alapítvány közösségi oldalán, hogy követőik segítségét kérik. Egyik kutyájuk kiképzéséhez volt szükségük egy rollátorra (kerekes, guruló járókeretre), mert a mozgássérült hölgy, aki a segítő kutyát várja, ilyen szerkezettel közlekedik. Sipos Zsuzsa, aki jó kapcsolatot ápol az alapítvánnyal, megosztotta a kérést, s nemsokára meg is érkezett a várva várt felajánlás: Farkas Viktória és Katona Zsanett Győrből még azt is megszervezte, hogy az eszköz Brandt Viktor által Budapestre jusson. A Nyugatiból pedig egyenesen a debreceni vasútállomásig kísérte egy kedves jegyvizsgáló hölgy.

A rollátort csütörtökön kora délután a nyolcas vágány mellett Sipos Zsuzsa, az Aura részéről pedig Szoboszlai Beatrix kiképző és Bell, a kétéves labrador fogadta. Míg a peronon várakoztunk, Beatrixtól megtudtuk: Bell rohamjelző, szaglásával képes felismerni a csökkenő inzulinszintet, s ezáltal idejekorán jelezni a bekövetkező rohamot, ami így megelőzhetővé válik. A szelíd tekintetű kutya legendás családból származik, apja, Péntek, hazánk első rohamjelző kutyája. Péntek százszázalékos pontossággal érezte meg kis gazdája epilepsziás rohamait, aki ennek köszönhetően tünetmentessé vált.

Az is kiderült, hogy nem Bellt képezik ki a rollátorral való munkára, hanem egy másik kutyust, ám ő még csak egyéves, így fiatal kora miatt még nem viszik olyan zajos és forgalmas helyre, mint a vasútállomás. Az egyesületnek pedig ezzel az eszközzel új lehetősége nyílik a kiképzésben: ez az első, de nem utolsó eset, hogy guruló járókeretet használó mozgássérült számára nevelhetnek kutyát.

Közben a vonat is befutott, Bell nyugodt érdeklődéssel szemlélte a szerkezetet, amely elindulhat második karrierje felé.

PtkI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!