Debrecen hírei

2018.05.16. 11:23

Ezúttal a zsinagógában volt „minden zene”

Debrecen - „Közönség, karnagy és kórus egymásra hatását bizonyította egy svéd himnuszdallam alapján létrejött improvizáció.”

Debrecen - „Közönség, karnagy és kórus egymásra hatását bizonyította egy svéd himnuszdallam alapján létrejött improvizáció.”

Lassan elérkezik július, mely kétévente a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny révén a nemzetközi zenei élet egyik központjává teszi Debrecent. Ennek az eseménynek mintegy előlegezését jelentette a Kodály Kórus Debrecen május 10-i nagyszerű hangversenye, mely skandináv szerzők műveit tűzte műsorra, Gary Graden vendégkarnagy vezetésével.

A Kodály Kórus a kezdetektől – immár ötvenhét éve – állandó szereplője, mai szóval rezidense a kórusversenynek. Érthető tehát, hogy gazdag repertoárján kiemelt helyet foglalnak el a magyar és külföldi kortárs zenei alkotások. Az eltelt évtizedek során jó néhány kiváló énekkar és karnagy nemzetközi karrierje indult el a Debrecenben szerzett versenygyőzelem révén. Közéjük tartozik az amerikai születésű, de ma már svédnek számító Gary Graden is, aki ma kétségtelenül a világ legkiválóbb kóruskarnagyai közé tartozik. Remek, hogy a Kodály Kórus az utóbbi években kihasználja és kamatoztatja a verseny révén kialakult kapcsolatait. Így kerülhetett sor korábban Peter Broadbent és Florian Helgath fellépéseire is a neves cívisvárosi együttes élén. Az ilyen vendégszereplések nem csupán a közönségnek érdekesek, hanem az énekkar számára is sok tanulsággal szolgálnak. Más hangzásigény, új repertoár, eltérő próbamódszerek színesítik a hivatásos énekkar felkészülését.

Precíz, de könnyed

Mindezek kiválóan megmutatkoztak a Pásti utcai ortodox zsinagógában, a múlt csütörtöki „Ahol minden zene” című telt házas hangversenyen.

A közönség igen jó akusztikai körülmények között ismerkedhetett a nálunk kuriózumnak számító skandináv művekkel. Szerencsés ötletnek bizonyult, hogy Szabó-Sipos Máté a Kodály Kórus vezetőkarnagya házigazdaként kalauzolta a hallgatóságot az est során, segítséget nyújtva a darabok könnyebb befogadásához. Ami a zenei tapasztalatokat illeti, azonnal feltűnt a kórus ezúttal különösen gazdag, kiegyenlített hangzása, melyet a szólamok szokásostól eltérő elhelyezése is eredményezett. Graden vezénylését egyszerre jellemezte a szakmai precizitás, a könnyedség és az egyszerűség. A különböző kompozíciós technikákkal készült művekből alapvetően az északi táj és természet közelségének élménye áradt, függetlenül attól, hogy latin, angol, vagy svéd nyelvű megzenésítést hallottunk. Stilárisan a későromantikától az avantgard irányzatig terjedő skálán mozgott a program, Michael Waldenby, Agneta Sköld, Bo Hansson, Anders Hillborg, Oscar Lindberg és Eriks Esenvalds műveit felvonultatva. Közönség, karnagy és kórus szuggesztív egymásra hatását bizonyította egy svéd himnuszdallam alapján létrejött improvizáció is, melyet a templomban körben elhelyezkedve, középről irányítva szólaltatott meg az együttes. Néhány műben, illetve egy szólószám erejéig vonós hangszerek is felhangzottak a koncerten, a debreceni származású testvérpár Ludmány Dénes (brácsa) és Ludmány Sebestyén (gordonka) avatott közreműködésének köszönhetően.

Ismeretlenekkel azonosulni

„Jót, s jól! Ebben áll a nagy titok!” írta 1808-ben Kazinczy, mely gondolat Gary Graden és a Kodály Kórus hangversenyét is jellemezte. Eddig ismeretlen, nívós kortárs műveket tudtak oly módon megszólaltatni, hogy azzal a közönség maradéktalanul azonosulni tudott, mi több, feltétlen lelkesedést váltott ki belőle. Emlékezetesen szép este volt.

- baljos -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!