Bulvár, celeb

2008.05.06. 08:02

Motorbalesetet szenvedett Csányi Sándor

<p>Szlovéniában szenvedett motorbalesetet Csányi Sándor - értesült a Blikk.</p>

Egy neve elhallgatását kérő ismerőse a lapnak azt mondta, hogy a színész súlyos sérüléssel - törésekkel - fekszik kórházban. Csányi a jövő héten kezdené forgatni Kaméleon című új filmjét, de a baleset miatt valószínűleg el kell halasztani a jeleneteit. A színésznek tavaly is volt egy balesete, akkor is motorral bukott. A válla sérült, meg is operálták, a rehabilitáció több hónapig tartott - olvasható a Blikkben.
A ma.hu információi szerint éppen egy éve, tavaly tavasszal is bukott a motorjával, akkor idehaza, és a János kórházban kötött ki. Elmondása szerint nem volt vétkes a balesetben: egy autó kanyarodott eléje váratlanul, ő pedig már nem tudott megállni. Átesett a motorján, és megsérült a keze.

A kórházban azután okozott némi zűrt. Kisebb botrányt kavart, hogy a színész keresni kezdte pénztárcáját, melyet, mint kiderült, a motorjában hagyott - a sztár és édesapja azonban először azt hitték, a kórházban kelt lába az értékeknek és már a rendőrséget is értesítették. Csányi utólag bocsánatot kért a gyanúsítgatás és a kellemetlen incidens miatt.

Forrás: Független Hírügynökség/Ma.hu

Nézze meg a videót is!

Csányi Sándor, színész

 Gyermekkora óta színésznek készült. Az általános iskola elvégzése után épületgépészeti szakközépiskolába ment. Érettségi után a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagja lett. 1997-ben negyedik felvételije sikeres volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Marton László osztályába. A főiskola elvégzése után, 2001-ben, a Krétakör Színház tagja lett. 2002-ben a Radnóti Színházba szerződött, melynek jelenleg is tagja.

Filmjei:

  • S.O.S. szerelem - (2007) - Péter
  • Szabadság, szerelem – (2006) Vámos Tibi
  • Rokonok (2006) – István Kopjáss
  • Az igazi Mikulás (2005) – Dr. Lápossy
  • Csak szex és más semmi (2005) – Tamás
  • A fény ösvényei (2005)
  • A porcelánbaba (2005)
  • Állítsátok meg Terézanyut! (2004) – Dávid
  • A temetetlen halott (2004)
  • Magyar vándor (2004) – Tatár hírnök
  • Kontroll (2003) – Bulcsú
  • Jött egy busz... (2003) – (rész Negyedóra )
  • Szent Iván napja (2003) – Misi
  • Somlói galuska (2002)
  • Citromfej (2001)
  • I love Budapest (2001) – Miki
  • Nexxt (2001) – Balfék
  • Az ember, akit kihagytak (2000) – Kiss Lajos
  • Nincsen nekem vágyam semmi (2000) – Strici
  • [email protected] (2000) – Tolvaj
  • Jadviga párnája (2000) – Rosza Pali
  • Forrás: Wikipedia
  • Repült a motor és a motoros Motorosbaleset Miskolcon 2008.05.05.

  • Halálos baleset Apagynál Motorosbaleset Miskolcon 2008.05.05.
  • Két sérült a motorosbalesetben Két sérült a motorosbalesetben 2008.04.30.
  • Koponyatörés a pályán
  • Sportbalesetek 
  • Nézze meg bulvár híreinket is!
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!