Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.04.10. 12:54

Ballagás, kívánság szerint

<p>Miskolc, Abaújszántó - Kicsit más lesz az idei ballagás, mint általában. Sok iskolában szerdán tartják az ünnepséget.</p>

A középiskolák végzős diákjai lassan elballagnak intézményükből. Ez biztos. De hogy mikor, abban az idén nem egységesek az iskolák. Más években az érettségi előtti hét végén pénteken vagy szombaton szervezték az intézmények a végzősök számára oly fontos ünnepséget, de most április utolsó hete szerdán véget ér, mivel csütörtökön május 1-je, pénteken pedig munkaszüneti nap. Így aztán különböző időpontokat találtak az iskolák a ballagás lebonyolítására.

Szerda vagy szombat?

A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban például április 30-án, szerdán lesz az ünnepség, tudtuk meg Veres Pál igazgatótól, aki úgy véli, a délután 4 órai kezdésre odaérnek majd a szülők és a diákok ismerősei, rokonai. Kérdés volt még, hogy mikor legyen a szerenád, ennek időpontját hétfőre tették. Kedden pedig osztályozó konferenciát tartanak, mivel április végéig le kell zárni a végzősöket.

Az Abaújszántói Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai április 26-án, szombaton ballagnak, mondta lapunknak Kiss Tibor igazgató. A szülők kérték ezt az időpontot, mert szerették volna a négynapos ünnepet megtörni, de az iskoláknak is szervezési nehézséget okozott volna a későbbi időpont. Így a végzősök ballagás után még három napig iskolába járnak, utána lesz 4 napjuk a tanulásra, majd május 5-én kezdetét veszi az érettségi.

Időpontok
Május 5. magyar írásbeli érettségi
Május 6. matematika írásbeli érettségi
Május 7. történelem írásbeli érettségi
Május 8. angol nyelvi írásbeli érettségi
Május 9. német nyelvi írásbeli érettségi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!