Zene

2018.07.06. 12:52

Világsztárokkal tarolnak a Campus Fesztiválon

Debrecen - Akon, az amerikai zenei ikon július 21-én lép fel a Campus Fesztiválon.

Debrecen - Akon, az amerikai zenei ikon július 21-én lép fel a Campus Fesztiválon.

Eminem, Snoop Dogg, 50 Cent, Gwen Stefani, David Guetta vagy Michael Jackson – csak néhány előadó, akikkel a dalszerző-énekes Akon, a Campus Fesztivál hiphop és R&B sztárja már dolgozott együtt.

Ha Scooter, akkor tombolás

Több mint kétszáz koncerttel, két nagyszínpaddal, a korábbi évekhez képest még szélesebb területtel és a megszokott kiváló infrastruktúrával hamarosan kezdődik a régió legnagyobb nyári zenei rendezvénye, a tavaly is több mint százezer látogatót vonzó Campus Fesztivál. „Fontos volt, hogy sokszínű programot állítsunk össze, a külföldi vendégeket illetően is több műfajt jelenítsünk meg. Aki a 90-es években nőtt fel, annak a Scooter biztosan meghatározó zenei élmény, a 100% Scooter – 25 Years Wild & Wicked elnevezésű turnéjuk keretében látványos show-val és teljes zenekari felállással érkeznek Debrecenbe. Akon, aki világ­sztárokkal dolgozott­, és komoly nemzetközi sikert ért el, szintén élő zenekarral lép fel” – sorolja Süli András, a fesztivál programigazgatója.

A keményebb, rockosabb vonal kedvelői is megtalálják számításukat, az amerikai Ignite zenekar szintén színpadra lép, mégpedig jubileumi koncertre készülnek.

Régóta tervezzük az Ignite fellépését, aminek idén még nagyobb exkluzivitást ad, hogy a huszonöt éves zenekar egyetlen kelet-európai koncertjét a Campuson tartja”

– mondta Süli András.

Nagy zúzás várható az ausztrál The Rumjacks jóvoltából is, akik világ körüli turnéjuk minden állomásán hatalmas hangulatot csinálnak. Aki például a Paddy and the Rats zenekart szereti, annak alap, hogy ott legyen pénteken este az ausztrál „testvérzenekaron”, akik szintén az ír kocsmai hangulatot oltják punk rockba, és a műfaj egyik legnépszerűbb zenészei a világon.

X


[related-post post_id="3911502"]

[related-post post_id="3911923"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!