Videó: Megérkezett a VINYK legújabb száma

Videó: Megérkezett a VINYK legújabb száma
© Forrás: YouTube / VINYK
Debrecen – A testvérpár bevallása szerint ez az eddigi legmélyebb daluk.

„Egyszer” címmel új dalt és klipet jelentetett meg a VINYK kedden. Haxel és ThreeX kettőse Sárközy Dániel közreműködésével készítette el a számot.

„Egy olyan ember ihlette, aki már nincs közöttünk. Nagyon sokat adott nekünk minden egyes dalán keresztül” – tudatta portálunkkal a duó. Elmondták még, hogy az Egyszer ezen felül arról is szól, hogy meddig vagyunk képesek, hajlandóak elmenni az álmainkért.

A videoklipet két napig forgatták, két helyszínen; a Rám-szakadéknál és a siroki várnál.

A formáció első közös dala 2010-ben jelent meg, aztán a testvérek egy ideig külön utakon jártak, építgették szólókarrierüket, majd végül tavaly ismét egymásra találtak. Így alakult meg 2018-ban a VINYK – olvasható Facebook-oldalukon.

Forrás: YouTube | VINYK


Debrecen - A formáció második dalában Delvin.es is közreműködik. A VINYK-et két testvér, Haxel és ThreeX alkotja - olvasható Facebook-oldaluk leírásában. 2010-ben jelent meg első közös daluk “Kisgyerekként” címmel. Ezután mindketten saját zenei stílusukban külön-külön mentek tovább, 2017 végén az...