Olvasói levél: A zene hatalma

Debrecen - Szabó Lőrinc „Örök barátaink” csodálatos műfordítás gyűjteményében többek között Shakespeare Velencei kalmárából idéz kis részletet fenti címmel. Ebben Lorenzó elmondja Jessicának: nézzen csak meg egy szilaj ménest, vagy egy csapat, be nem tört tomboló csikót, de „halljanak bármilyen muzsikát, meglásd, hogy mindenek megállnak…” Mondókáját így fejezi be: „Az az ember, akiben nincs zene… gyanús, hogy megcsal, kirabol, elárul… ilyennek ne higgy. Hallgasd a zenét!”

Shakespeare-t azért idéztem, hogy érzékeltessem, már fél évezreddel korábban is így vélekedtek a zenéről. A Napló augusztus 15-i számából megtudhattuk, hogy városunk szülötte, Vásáry Tamás világhírű zongoraművész Balog Zoltán miniszter felkérésére tagja lesz az iskolai énektanítás megújítására javaslatot tevő munkacsoportnak.

Ez a hír – gondolhatná a gondolkodni tudó – nem szenzáció, mit keres az újságban. Úgy tűnik, bizony nagyon is az. Talán az előző napon átkapcsoltam az ATV-re, ahol a riporter egy zenetudós hölgyet kérdezgetett a témáról, többek között érdeklődött, hogy megkérdezték-e erről a Budapesti Fesztiválzenekar véleményét. A részletek ismertetése helyett elmondom, hogy a műsorvezető bejelentette, a műsoridő véget ért, ezért nem kéri, hogy a művésznő most énekelje el az A csitári hegyek alatt című dalt, azt majd Balog Zoltán biztosan elénekli. No comment!

Azért írok erről a témáról, mert kétségbe vagyok esve. Azt naponta tapasztalom, hogy nincs olyan kormányintézkedés, amit az ellenzék ne támadna. Bevallom, én sem értek mindennel egyet. A migránsokkal tervezett konzultáció, amivel ugyan egyetértek, de a feltett kérdések szájbarágós stílusát úgy minősítettem, hogy azzal lebecsülik a válaszadók szellemi képességét. A nemzeti dohánybolt pántlikás magyarkodása ugyancsak ellenszenves.

Az ellenzék támadás sorozatát felsorolni a Napló terjedelme miatt képtelenség, de az iskolai gyakori éneklés bevezetése elleni tömeghisztériát kétségbeejtőnek tartom. Hogy ez miként valósul meg, arra hivatott a felkért tudós bizottság.

Azért tartom fontosnak e témában szót emelni, mert a közelmúltban egy nagyon bölcs ember úgy fogalmazott, hogy a tudomány, a kultúra és a sport tette naggyá a magyarságot. Aki tehát ez ellen tesz, „…ilyennek ne higgy!”

Magáról az ének és zene oktatásról elmondom, hogy gyermekkoromban az elemi iskolában, de a gimnáziumban is heti egy énekóra volt. (Nem tudom, manapság mennyi van.) Hogy azt mire fordították, az a tanítón, tanáron múlott. Szerencsésnek tartom magam,hogy Polgáron Homolay Gyula személyében olyan tanárunk volt, aki a magyar, történelem, német tanításán túl nagy gondot fordított az ének tanítására. 1943-ban Kodály Pünkösdölőjét énekeltük. (Nem tudom, abban az időben hány poros faluban énekeltek Kodály-művet.) A dátumra azért emlékszem vissza, mert én énekelhettem a szólót:

„Én kicsike vagyok, sokat nem szólhatok, mégis az Istennek dicséretet mondok!”

- Mervó Zoltán, Debrecen -