Kevés fiatal akar már igazi hentessé válni

Debrecen - Interjú Csatáriné Horváth Magdolnával, a Debrecen Kiváló Pedagógusa díjjal kitüntetett tanárral.

Az önkormányzat közgyűlése Debrecen Kiváló Pedagógusa díjban részesítette Csatáriné Horváth Magdolnát, a debreceni Irinyi János Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola pedagógusát. Csatáriné 1987 óta elsősorban húsipari termékgyártó tanulók oktatásában vesz részt, de a pék szakmunkásképzéshez is csatlakozott.

Hogy kezdődött a pályája?

Csatáriné Horváth Magdolna: Pápáról származom. A szegedi Élelmiszeripari Főiskolán húsipari és tartósítóipari szakon végeztem 1976-ben. Kezdetben húsipari mérnökként a Pápai Húskombinátban dolgoztam, majd három év után indult a Miskolci Húskombinát, ahol nem volt elég szakember, ezért az ország minden részéből igyekeztek fiatalokat odavinni. A későbbi férjem a Debreceni Húsipartól ment oda, ahol megismerkedtünk. Egy évvel később már mindketten az itteni, Vágóhíd utcai üzemben dolgoztunk. Szerettem ott dolgozni. Három gyermekünk született, előbb a nagy fiam, aztán a két iker fiú.

Miként lett pedagógus?

Csatáriné Horváth Magdolna: Amikor a nagy fiunk első osztályos korba ért rájöttünk, hogy a munkakörünk miatt a gyereket már reggel hatkor ki kell tenni az iskola elé, miközben háromnegyed 8-kor csöngetnek be. Éppen akkor szóltak az Irinyiből, hogy húsipari mérnököt keresnek szakmai elméletet tanítani. Miután beszéltem az iskola vezetőivel megtetszett a dolog. Ez azért is jó volt, mert a gyerekeinknek is könnyebb lett az élete. Nem kellett hajnalban kelni, többet tudtam velük foglalkozni. Menet közben nagyon megszerettem a tanítást. Lett volna lehetőségem máshová menni, de maradtam. Közel kerültem a gyerekekhez.

Mennyiben volt más kezdetben a szakmunkás képzés, mint manapság?

Csatáriné Horváth Magdolna: Amikor kezdtem a gyerekek érettebbek voltak. A mai 14 évesek többsége a korábbi 12 éveseknek felel meg. A jelentkezők jelentős részében manapság nincs meg a szakma iránti érdeklődés. Nagy a lemorzsolódás. Amikor kezdtem egy-két gyerek maradt le, manapság sajnos sokszor az osztály fele. Sok olyan fiatal van, aki csak azért jelentkezik szakiskolába, mert a gyenge tanulmányi eredménye miatt máshová nem veszik fel. Olyan gyerekkel is találkoztam akiről kiderült, hogy irtózik a vértől. Igaz, hogy manapság már nem henteseket, hanem húsipari termékgyártókat képezünk, de az állatot levágni most is meg kell tanulni. Ráadásul egyre több hátrányos helyzetű diákkal is találkozunk. Sokan úgy érkeznek meg a középiskolába, hogy írás-olvasás problémákkal küzdenek. Pedig nem mindegy, hogy például a párizsiba milyen sorrendben pakolja be a húsokat és a fűszereket. Ismerni kell a technológiát. Ugyanakkor nagy örömömre szolgál, hogy olyan növendékek is vannak akiknek az édesapját tanítottam és a nagyapjával dolgoztam együtt. Ők már komoly szakmai érdeklődéssel jönnek, jól tanulnak.

Mostanában azt mondják vezető oktatáspolitikusok, hogy a szakmunkásképzést az elmélet felől a gyakorlat felé kell vinni. Ezzel egyetért?

Csatáriné Horváth Magdolna: Alapvetően igen. A késsel végzett munkához viszont felelősségtudat kell. Egy örökmozgó, 12 éves fejlettségi szintjén lévő gyerek viszont erre még nem biztos, hogy alkalmas. Akit érdekel a szakma, annak a több gyakorlat eredményesebb lehet. Viszont azt túlzásnak tartom, hogy 16 óra elméletből 5 óra a testnevelés, így az összes közismereti tárgyra csak 11 óra marad, akkor amikor a tanulók egy részének szövegértési és számolási problémái vannak.

A húsipar mellé hogyan jött a pék és technikus képzés?

Csatáriné Horváth Magdolna: 1990 és 1992 között a Budapesti Műszaki Egyetemen elvégeztem a műszaki tanár szakot, hogy legyen pedagógus végzettségem. Később a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán mérnök-közgazdász képzettséget is szereztem. A pékekhez úgy kerültem, hogy öt éve vizsgatárgy a gazdasági ismeretek, amit a szakmunkásoknak tanítok. Szerencsére a pék tanulók között is volt idén olyan, aki szakmai versenyt nyert. Az elmúlt 28 évből körülbelül 20-ban voltak tanulóink eredményesek az országos tanulmányi megmérettetések során.

Amikor a diák jól szerepel a versenyen, a tanárt is kitüntetik?

Csatáriné Horváth Magdolna: Erkölcsileg igen, ami nagyon jól esik. Az is kellemes amikor a szünetben kisebb-nagyobb problémáikat megosztják velem a gyerekek. „Nem háttal előre megyek be” az iskolába, hanem örömmel. Emberileg kell közel kerülni a tanulókhoz. Ha mi nem fogadjuk el őket, ők pedig minket, akkor nem lehet tanítani.

- Orosz Csaba -