Táblagépeken tanulhatnak a fiatalok

Akt.:
Táblagépeken tanulhatnak a fiatalok
© Fotó: Matey István
Hencida – A mobilszolgáltató az eszközök mellett internetet és használati útmutatót biztosít a hencidai tanintézetnek.

Új időszámítás kezdődött a Fekete Borbála Általános Iskola Csere-erdő Általános Iskolájában. A hencidai intézmény a Vodafone Digitális Iskola Program keretében tizenhat darab táblagéppel gazdagodott. A telekommunikációs cég munkatársai az eszközöket szerdán ünnepélyes keretek között adták át a tanároknak és a diákoknak.

Remek esély

– A bihari térség halmozottan hátrányos helyzetben van, ebből kifolyólag hatalmas segítséget jelent a kezdeményezés. A mai ifjúság nyitott és fogékony az új technológiákra, reményeim szerint a táblagépeken futó programokkal mondhatni, játszva szerzik meg a megfelelő szintű tudást. Biztos vagyok benne, hogy a fiatalok nagy örömmel és lelkesedéssel kezdik el használni az eszközöket – vélekedett dr. Vitány István, a térség országgyűlési képviselője.

Csatlakozott a politikushoz az iskola igazgatója, Törökné Csörsz Csilla, aki bizakodásának adott hangot, miszerint a tabletek révén a tanulmányi eredmények látványos javuláson mehetnek keresztül. Hozzátette, a programnak köszönhetően színesebbé és változatosabbá tehető a tananyag, a „nebulók” pedig motiváltabbá és lelkesebbé válhatnak.

Ötezren használják

– A mobilcég azt a cél tűzte ki, hogy a digitális oktatás szintje fejlődjön Magyarországon – kezdte beszédét a szolgáltató kommunikációs igazgatója, Suba János. – Társadalmi felelősségvállalásunknak köszönhetően jelenleg húsz hátrányos helyzetű iskolában, több mint ötezer tanuló, illetve ötszáz oktató használhatja tableteinket. Bízunk benne, hogy segítségünkkel az egyenlőtlenségek csökkenni fognak. Az eszközök mellett mobilinternetet biztosítunk, továbbá oktatás keretében mutatjuk be a gépek helyes használatát.

Boldog fiatalok

Természetesen az iskolások nagy lelkesedéssel kezdték el nyomkodni a „kütyüket”. – Kiváló esélynek gondolom a programot, mindenki izgatottan várta már ezt a pillanatot. A különböző tantárgyak legfontosabb tudnivalóit egyszerűen sajátíthatjuk el. A táblagépek nem csupán tanuláskor jelentenek segítséget, kikapcsolódás gyanánt is használhatjuk ezeket – osztotta meg gondolatait a Hajdú-bihari Naplóval Rózsás Valéria, az iskola diákja.

HBN–BÁ








hirdetés