szon-sportoldal

2008.06.10. 09:45

Vasból hozták haza az aranyat

<p>Megvédte címét a Nyíregyházi Főiskola az egyetemi és főiskolai bajnokságban.</p>

Trónfosztásra készült az egyetemi és főiskolai női röplabda-bajnokság négyes döntőjének triója. A korábban öt év alatt négyszer győztes Nyíregyházi Főiskola címvédését szerették volna meghiúsítani – mindhiába.

Esélyeiket növelte a „lázadóknak”, hogy a tavalyi bajnokcsapatból már nem játszhatott Erdősné Balogh Erika, Botos Fruzsina és Kovács Zsuzsa. Akik viszont ezúttal pályára léptek a szabolcsiak színeiben, ismét elkalapálták a mezőnyt. Nyitányként a bajnok és kupagyőztes Jókay Zoltán által irányított Testnevelési Egyetemet győzték le, utána ugyanúgy négy szettben nyertek az NB I. Ligabajnokságban szereplő Veszprémi Egyetem ellen. Végül a szintén élvonalbeli játékosokkal megerősített ELTE csapatával szemben diadalmaskodtak játszmavesztés nélkül.

– Közösségként is jól működött együttesünk, melyben hárman a Betonút-NRK-t (Merkószki, Kinyik, Czipták), hárman a Pensum-Nyíregyházi Főiskolát (Sipos T., Sipos Z., Nyíri) képviselték, ketten (Jenei és Riczu) pedig debreceniként igyekezték kihozni magukból a maximumot. Ez az első hely ezúttal a bravúr kategóriájába tartozik, hiszen előzetesen senki nem a csapatunkat várta az élre. A lányok azonban rácáfoltak a jóslatokra, és mutatós, csupaszív játékkal mindegyik ellenfelünket legyőzték – összegzett Kolozsi János, aki ezúttal is Nagy Attilával párban fogta össze az együttest, a háttérben pedig Szekér László, Szilágyi Zsolt, Erdősné Balogh Erika és Pálfai Miklósné ápolta a lelkeket. Hosszú volt az út Szombathelyig és vissza, de nagyon is megérte átszelni az országot. Hat év, öt arany...

Női röplabda

Végeredmény: 1. Nyíregyházi Főiskola, 2. Testnevelési Egyetem,

3. Veszprémi Egyetem, 4. ELTE. Különdíjasok, a legjobb mezőnyjátékos:

Jenei Kinga, a legjobb nyíregyházi játékos: Sipos Tímea,

a legjobb edző: Kolozsi János.

- Ladányi Tóth Lajos -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!