szon-sportoldal

2008.05.05. 13:32

Ez már az utolsó szalmaszál

<p>Férfi kosárlabda bajnoki negyeddöntő, 3. mérkőzés: újra Szombathelyen találkozik egymással az alapszakasz első Falco és a Marso-Vagép NYKK, a szombathelyiek 2–0-ra vezetnek a három nyert meccsig tartó párharcban.</p>

A 4-es és a 93-as szám aligha tartozik most a kedvencek közé a Marso-Vagép NYKK-nál. December 8-a után ismét négy ponttal kapott ki hazai pályán a Falcótól a nyíregyházi férfi kosárlabdacsapat (akkor 86–90, most 93–97) és a jelenlegi bajnoki negyeddöntő mindkét találkozóját 93 szerzett ponttal vesztette el szombathelyi riválisával szemben. Eddig sem az NYKK volt a pároscsata favoritja, most, hogy 2–0-ás előnybe került és kedden ismét idegenbe kényszerül, tovább csökkentek az esélyek.

– Mindkét mérkőzésről ugyanazt tudom elmondani: a csapat mindent megtett a győzelemért, egy kis szerencsével most 1–1-re állhatna a párharc – mondta az eddigiekről Déri Csaba, a nyíregyháziak trénere. – Szombathelyen nagy nyomás alatt játszottunk, a hazai meccsnek az elejét rontottuk el, de még innen is volt visszaút. Akik a bajnokság közben végig egészségesek voltak és edzettek rendesen, azok most is jó formában kosaraznak, gondolok itt Savicra, Sitkura, Moutonra, Siskára és Trepákra.

Sajnos, Helbichet visszavetette a sérülése, Buchanan pedig már nem is tart velünk a harmadik összecsapásra. Hogy mit lehet ebben a helyzetben tenni? Megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a mérkőzésből, meglátjuk, ez mire lesz elég. Szakmailag még jobban fel kell készülni az ellenfél kettő kettő elleni akcióira és arra, hogy Doyne helyén egy másik idegenlégióst Draughant vetheik be.

A múlt heti menetrendhez hasonlóan a csapat ismét egy nappal korábban, azaz már hétfőn útra kelt, és Körmenden töltötte az éjszakát. A megérkezés után egy átmozgató edzésen vettek részt Sitku Ernőék, majd kedd délelőtt is gyakorolnak egyet ugyanott.

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!