szon-sportoldal

2007.12.01. 17:51

Az édenből a valóságba zuhantak

<p>Kettős vereséggel intett búcsút a Challenge Cup-nak a Betonút-NRK Nyíregyháza.</p>

Noha a női röplabda  Challenge Cup 32-es tábláján anyíregyházi mérkőzés első játszmáját a Betonút-NRK nyerte hazai pályán, a szombati esti isztambuli visszavágón nem lehettek vérmes reményeik. Annál is inkább, mert az első meccset négy szettben elvesztették, így jelentős lépéselőnybe került a Günes Sigorta.

 

A Günes Sigorta Istanbul – Betonút-NRK Nyíregyháza meccset élőben közvetítettük portálunkon!

 

Csütörtök este érkezett meg a magyar csapat a Hotel Edenbe, amely a hatalmas város ázsiai részén található. Pénteken a két edzés között áthajóztak az európai oldalra, szombat reggel pedig újabb átmozgató tréning következett a mérkőzés helyszínén, a török együttes saját, 2500 főt befogadó sportcsarnokában.

Kifejezetten jól kezdtek a vendégek, főként a blokkjaiknak köszönhetően a szett közepére három pontos előnyhöz jutottak. A Boszporusz-szoros közelében sokáig szoros volt az állás, ám a házigazdák 18–17-es vezetésüknél íziben hat pontot gyűjtöttek, ezzel övék is lett a játszma.

A második szettet ugyanazzal a lendülettel nyitották, imponáló szerváik után ha vissza is került a labda a térfelükre, kíméletlenül kihasználták a lehetőségeket. Mindössze tizenegy pontig jutott a cserékkel frissítő vendéggárda.

A harmadik játszmát is végig vezetve nyerték a házigazdák, akik összességében megérdemelten jutottak a következő körbe.

 

Jegyzõkönyv

Günes Sigorta Istanbul (török)–Betonút-NRK Nyíregyháza 3:0 (18, 11, 18)
Isztambul, 600 nézõ, v.: Gyurov, Sztojanov (bolgárok).
Günes Sigorta Istanbul: Göllü 6, Kirdar 17, Gashuka 14, Roll 9, Toksoy 4, Özbek 6. Csere: Yeldan (liberó), Lehtonen 3, Hakyemez 1, Mengüc, Bal. Edzõ: Claudio Lopes Pinheiro.
Betonút-NRK Nyíregyháza: Akimova 2, Katona 5, Erdõsné 9, Bodnár 2, Botos 7, Merkószki 5. Csere: Kiss R. (liberó), Miklai, Szakmáry. Edzõ: Ludvig Zsolt.
Az eredmény alakulása
1. játszma (23 perc): 6–8, 9–10, 11–14, 18–17, 24–17.
2. játszma (17 perc): 8–3, 10–6, 14–7, 18–10.
3. játszma (22 perc): 6–4, 13–7, 16–9, 20–14, 24–16.

 

Mesterszemmel
Ludvig Zsolt: – Nagyon jól indult a mérkőzés. A hibáink ellenére jól tartottuk magunkat a török listavezető ellen. Az első szett hajrájától ellépett az ellenfél, és az erős, agresszív játékuk a meccs végéig kitartott.

- Ladányi Tóth Lajos -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!