Szerdáig kérnek még türelmet

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: AFP
Újléta – Egészségre nem ártalmas, de a szűrőcsere miatt egyelőre nem tiszta a település vize.

Lassan egy hónapja kell elviselnünk, hogy nem tudunk vele mosni, mert megfogja a ruhát, és ezzel a sárgás színű vízzel kell főznünk, ebből kellene innunk is, de kinek van hozzá gusztusa… – panaszkodott egy olvasónk a településről. Azt is elmondta, tudja, a térség ivóvízminőség-javító beruházásának „mellékterméke” a vastartalmától a korábbinál kevésbé megszűrt víz, csak a szűrőcseréhez szükséges időt sokallják az ott lakók.

Folyamatos üzem alatt

A hat települést érintő Kelet-hajdúsági Ivóvízminőség-javító Projekt keretében Újléta vízellátó rendszerének a rekonstrukcióját az „AHK” Konzorcium végzi. A tőlük kapott információ szerint a munkálatok során megújítják a vízmű telepen lévő tisztavíz-tároló medencét, a kutak szivattyúit, valamint az ülepítőt, illetve a víztisztító berendezéseket. A projektvezető elmondta, mindig nehezebb és időigényesebb egy meglévő rendszert átépíteni, az előző szűrési technológiát egy másikkal felváltani, mint újat építeni. Ilyenkor az ideiglenes üzemelés óhatatlanul olyan jelenségekkel jár, mint amilyenre az újlétai lakosok most panaszkodnak. A szűrőberendezések cseréjét két ütemben végzik el, de közben az ivóvíz-szolgáltatás folyamatos, emiatt tapasztalhatják az újlétai fogyasztók, hogy megváltozott a víz színe. Már folyik az új szűrőberendezés próbaüzeme (ez nem érinti a hálózatot), melynek során háromszor kell vízmintát adni, s jelenleg a harmadik eredményére várnak, amit még ezen a héten valószínűleg megkapnak. Az új szűrő beszerelését követően keddtől vagy szerdától újra tiszta lesz a víz a településen. Ezt a műveletet a másik szűrőberendezéssel is el fogják végzik, de azt már nem fogja érzékelni a lakosság – tette hozzá a szakember.

Nem kívánt „vaspehely”

A település polgármestere, Szimáné Tóth Erzsébet szerint is ad némi bosszankodásra okot a vaspehellyel teli víz, de megnyugtató lehet az újlétaiak számára a konzorciumtól kapott információ, mely szerint már csak jövő hét szerdáig kell elviselniük ezt az állapotot. Erről szórólapokon már értesítették is a lakosságot.

HBN-ÉP








hirdetés