Szép sikereket zsebeltek be a debreceni dzsúdósok

Szép sikereket zsebeltek be a debreceni dzsúdósok
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Az impozáns veszprémi arénában ezúttal nem a kézilabdáé, hanem a dzsúdóé volt a főszerep, az ifik mezőnye randevúzott a királynék városában. Az 55 csapat 300 versenyzőjét felvonultató országos bajnokságról természetesen nem hiányoztak a DSC-SI dzsudokái sem, akik egy érmet, s két pontszerző helyet tettek magukévá.

Bronzérmet vehetett át a 40 kilogrammban versenyző Gönczi Mirtill, aki a harmadik helyért folyó csatában, gyönyörű, ippont érő dobással múlta felül ellenfelét. Mirtill medáljának értékét növeli, hogy serdülőként állhatott dobogóra az ifjúságiak között.

Az 50 kilogrammban versenyző Balogh Péter is szépen helytállt, elsőéves ifi létére, többek között egy válogatott versenyzőt búcsúztatva jutott a négy közé, végül az ötödik helyen fejezte be a viadalt.

A serdülő korosztályba tartozó Ivan Kriutchkov (46 kg) számára a tapasztalatszerzés volt az elsődleges az ifik legrangosabb hazai viadalán, ám ő ezt jócskán túlteljesítve, a hetedik helyig jutott az erős mezőnyben.

– Balogh Zoltán –


Ifi országos bajnokság, Veszprém:

40 kg: III. Gönczi Mirtill

50 kg: V. Balogh Péter

46 kg: VII. Ivan Kriutchkov

Edzők: Nagy István, Raus Tamás, Balogh Csaba