Szakmai elismerés két óvodának

Hajdúböszörmény – Két hajdúböszörményi intézmény is megkapta az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” címet.

A Napsugár Óvoda Polgár utcai székhelye, valamint a Jó Pásztor Református Óvoda pályázta meg sikeresen a szakmai, egyben erkölcsi elismerésnek is számító „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” címet. Az ilyen bázisintézmények feladata, hogy megosszák jól működő gyakorlataikat, helyet és lehetőséget biztosítsanak a műhelymunkáknak, a bemutató foglalkozásoknak és a továbbképzéseknek.

Erre a címre olyan óvodák, iskolák, kollégiumok és művészeti intézmények pályázhattak, amelyek tevékenységében megjelennek a 21. század elvárásaihoz igazodó szakmai újítások, továbbá fontos még, hogy példájukat kövessék mások is. Görögné Bocskai Éva, a Napsugár Óvoda igazgatója elmondta, a cím elnyerésével a szülők és az óvodába járó gyermekek is profitálhatnak, hiszen egyfajta szakmai megújulás részesei lehetnek.

HBN