Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.03.12. 16:02

Polgári Bál Nyírbátorban

Nyírbátor - 2013. március 9-én harmadik alkalommal, több mint hatszáz résztvevővel rendezték meg Nyírbátorban a Bethlen Gábor Középiskola Sportcsarnokában a Polgári bált.

Nyírbátor - 2013. március 9-én harmadik alkalommal, több mint hatszáz résztvevővel rendezték meg Nyírbátorban a Bethlen Gábor Középiskola Sportcsarnokában a Polgári bált. Az eseményen Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke is részt vett. A politikus köszöntőjében kitért arra, hogy az elmúlt időszakban koncentrált törvénykezés zajlott. A közös áldozat vállalás egyértelmű eredményeket hozott. 2012-be Magyarország a vállalt kötelezettségeit maximálisan teljesíttette, ezzel meggyőzte a hitetlenkedőket. Magyarország példát adott Európának, hogyan tud egy nemzet, ha akar, ha van elszántság, hit, erő talpon maradni. Hogyan tud megerősödni, összefogni a bajban és túljutni a nehézségeken. Ezen már túl vagyunk. Magyarország stabil, és egyre gyarapodóbbá válik.

Seszták Oszkár a Megyei közgyűlés elnöke megnyitójában a bálok összetartó, összekovácsoló erejéről beszélt. A polgármesterek köszönetét tolmácsolta a kormány irányába, hisz az adósság konszolidáció lehetővé tette, hogy újra tudjanak tervezni.

Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, a rendezvény házigazdája elmondta, hogy tavaly nem volt polgári bál, de az idén nagy volt az igény, hogy találkozhassanak, együtt szórakozhassanak a polgári értékeket valló emberek. A bálon Nő nap alkalmából virággal köszöntötte a jelenlévő Hölgyeket, Asszonyokat képviselő úr.

A bál hangulatát a Mandala Dalszínház előadása emelte, majd tovább fokozta a Bohács Brigitta és Éder Gábor a Nyíri Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusainak tánca, akik többeket a tánc parkettra csábítottak. Csodaszép látvány volt a narancssárgába öltözött sportcsarnok, ettől csodásabb látvány már csak a gyönyörű báli ruhában pompázó fiatal hölgyek voltak. A táncparkett zsúfolásig foglalt volt egész éjszaka. Remek volt a hangulat. A szervezők nagy örömére szolgált, hogy nagyon sokan nyújtottak számukra segítséget.

Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy a rohanó hétköznapok mellett ilyen sokan el tudtak jönni kikapcsolódni, önfeledten szórakozni, továbbá köszönetét fejezi ki mindenkinek, akik jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, támogatói jeggyel, tombola felajánlásukkal, munkájukkal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!