Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.07.06. 09:38

Húsz esztendős a Banchieri

<p>Nyíregyháza – Húsz évvel ezelőtt hat srác úgy döntött a nyíregyházi 4. Sz. Általános Iskolában, hogy a 8. osztály befejezése után sem szakadnak el egymástól, hanem egy kamaraegyüttest alapítva tovább énekelnek.</p>

Mindennek az előzménye az volt, hogy búcsúhangversenyen az évfolyam fiúkórusa előadta Banchieri: Az állatok rögtönzött ellenpontja című művét, amely hatalmas nagy sikert aratott. Az együttesük nevéül az előadott mű szerzőjének tiszteletére a Banchieri nevet választották.

Az énekegyüttest elindító kamaszok ma már felnőttként a nagyvilág különböző pontjain élnek, a kamarakórus azonban nem szűnt meg: mindig jöttek újabb tagok, akik lelkesedéssel, mélyről fakadó szenvedéllyel szolgálták az együtténeklés minden szépségét és örömét.

A kamarakórus a megalakulásának huszadik évfordulóját jubileumi koncerttel ünnepli július 12-én 19 órától a Kodály Zoltán Általános Iskolában. Az egyik alapító tag, aki még most is énekel a Banchieriben, Szabó Soma, az együttes művészeti vezetője. Őt kérdeztük arról, milyen visszatekinteni a mögötte álló húsz esztendőre.

– Az együttes alapítása a boldog fiatalság jegyében telt. Együtt éltünk az együttessel, nagyon sokat próbáltunk. A szüleink már aggódtak, hogy az 5-6 órás próbák helyett inkább tanulnánk. Később aztán megtanultuk, hogyan dolgozzunk, milyen módszerek a legcélravezetőbbek – emlékezett vissza Szabó Soma. – Aztán jöttek a sikerek: nyertünk a Déry János által vezetett ÁSZ műsorban. Meglepődtünk, mert nem gondoltuk volna, hogy olyan sok embert megérint az általunk előadott kórusmuzsika.

Aztán szép sikert arattunk a Ki mit tud?-on is. A középiskola után azonban az együttes több tagja Budapestre költözött, nehéz volt egyeztetni a közös munkát. Szerencsére, a húsz év alatt mindig olyan tagok jöttek, akik megmentették az együttest, folytatták a megkezdett irányvonalat. Felnőttként már jobban tudtuk, hogyan kell hatékonyan próbálnunk.

A komolyabb munkának meg is lett az eredménye, három nemzetközi kórusversenyt is megnyertünk. Elsők lettünk Arezzoban, Tolosában és Debrecenben. Debrecenben már lányokkal is énekeltünk, kipróbáltuk a hangzást, s tetszett nekünk. Volt úgy, hogy a hat fiú mellett több lány is énekelt. Ehhez segítséget adott a Cantemus Vegyeskar leánytagsága is. Az élet végül úgy hozta, hogy most négy férfi és két női tagja van az együttesnek.

Természetesen szót váltottunk arról is, mi mindent tervez a Banchieri Énekegyüttes a jubileumi hangversenyre.

– A műsort úgy állítottuk össze, hogy átfogja a húsz esztendőt. Olyan dalokat énekelünk, amelyek meghatározóak volta a Banchieri életében, de szeretnénk olyan formában tálalni, ahogy még senki sem hallotta. Sok olyan feldolgozás lesz, amely még nekünk is újdonságot jelent, vagyis tulajdonképpen egyfajta kísérletnek lehetnek részesei a nézők. Természetesen meghívjuk az egykori tagokat is, akikkel énekelni is fogunk. S reméljük, itt lesz Angliából Sally Dunkley is, aki nagyon sokat segített bennünket az elmúlt években.

Évről évre

Jelentősebb koncertek, turnék:

1990: Németország, Hollandia

1993: Thaiföld

1994: Olaszország

1995: Finnország, Észtország, Franciaország, Spanyolország

1996: Japán, Hollandia

1997: Németország, Oroszország

1998: Franciaország, Hollandia, Anglia, Japán, Svédország

1999: Németország, Franciaország, Japán

2000: Németország, Ausztria, Szlovákia

2001: Németország, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia, Japán, Anglia, Skócia, Belgium, Spanyolország

2002: Németország, Franciaország, Svájc

2003: Svájc, Anglia, Skócia, Írország, Németország, Japán

2004: U.S.A, Libanon, Japán, Anglia, Franciaország

2005: Szardínia, Franciaország, Ausztria, Anglia

2006: Szlovákia

2007: Szlovákia, Románia

2008: Szlovákia, Csehország, Románia, Japán

Versenyek:

1989: „Ász” televíziós vetélkedő - I. díj

1992: Coccaglio (Olaszország) - II. díj

1993: „Ki Mit Tud?” televíziós vetélkedő - I. díj

1994: Arezzo (Olaszország) - I. díj

1995: Tolosa (Spanyolország) - I-II. díj

1996: Debrecen - I. díj, Nagydíj, különdíj

2001: Maasmechelen (Belgium) - III. díj

2001: Tolosa (Spanyolország) - két I. díj, közönségdíj

Jelentősebb fesztiválok, zenepedagógiai konferenciák:

1996: Amsterdam (Hollandia)

1996: Vaison la Romaine Franciaország)

1997: Lipcse (Németország)

1997: Novosibirsk (Oroszország)

1998: Malmö (Svédország)

1999: Caen (Franciaország)

2000: Marburg (Németország)

2001: London (Anglia)

2001: München (Németország)

2002: Autun, Avignon, Vaison la Romaine (Franciaország)

2003: Les Diablerets (Svájc)

2003: Cork (Írország)

2003: Hannover (Németország)

2004: Leicester (Anglia)

2005: Leicester (Anglia)

2007: Bukarest (Románia)

Mesterkurzusok:

1991: Bécs (Ausztria) - Jeremy Jackman (King’s Singers)

1992: Budapest - Jeremy Jackman (King’s Singers)

1996: Budapest - Alastair Thompson (King’s Singers)

1997: Nyíregyháza - Alastair Thompson (King’s Singers)

1997: Szombathely - Rebecca Stewart (Capella Pratensis)

1998: Nyíregyháza - Grayston Ives (King’s Singers)

2001: London - Jeremy Jackman (King’s Singers)

2001: Nyíregyháza - Sally Dunkley & Francis Steele (Tallis Scholars)

2002: Nyíregyháza - Sally Dunkley & Francis Steele (Tallis Scholars)

Lemezek:

1996: Banchieri Singers

1998: Musica

1998: Liliomdal

1999: Az Illés szekerén

1999: A természet zenéje (Cantemus, Pro Musica, Banchieri)

2001: East & West

2002: L’anima Spiro

2003: Masterpiece

DVD:

2005: Ó, gyönyörű szép, titokzatos éj (Cantemus, Pro Musica, Banchieri)

- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!