Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.06.03. 13:07

Nehéz helyzetben Kemecse

<p>Kemecse - A gondok ellenére gondolkodik fejlesztéseken a kemecsei önkormányzat.</p>

Nincs könnyű helyzetben az egyik legifjabb városunk, Kemecse, ugyanis a februárban elfogadott költségvetésben 107 millió forintos forráshiánnyal számolt az önkormányzat. Mint a korábbi évekhez hasonlóan, a hiány mérséklésére az idén tavasszal is adott be önhikis támogatásra pályázatot az önkormányzat, hogy a pénzügyi egyensúlyt megtartsák.

– Ha nem kapunk megfelelő összegű támogatást, akkor csőd közeli helyzetbe kerül az önkormányzat – vázolja fel a rózsásnak egyáltalán nem nevezhető helyzetet Lipők Sándor, a település polgármestere. – Ez, sajnos, nem egyedi eset, minden harmadik önkormányzat hasonló vagy súlyosabb helyzetben van. Minderről nem a polgármester, nem az önkormányzat tehet. A nehéz anyagi helyzet miatt leépítésekre kényszerültünk, s arra, hogy minden olyan intézményt, amelyet lehetett, kistérségi fenntartásba adjunk.

Mindezt azért, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, s plusz pénzt kapjunk. Ennek ellenére megszorító csomag lépett életbe. 2007-ben a hitelek több tízmillió forintot tettek ki, 2008-ban pedig újabb megszorítások érték az önkormányzatot, így csőd közeli helyzetbe kerültünk. 2008-ban 22 millió forinttal kevesebb állami támogatás jár nekünk, mint 2007-ben.

Ennek ellenére gondolkodunk fejlesztésben, mert csak így juthatunk előbbre. Több pályázatot is elkészítettünk. Szeretnénk támogatást nyerni a Móricz Zsigmond és az Árpád utcai járdák felújítására, az Ifjúsági Parkban pihenőpark kialakítására, a sportöltöző átalakítására, bővítésére, a Rákóczi, a Rózsa és a Ságvári, a Bajcsy-Zsilinszky és a Fürst Sándor utcák útburkolatának felújítására.

– Folyamatosan pályázunk közhasznú munkások foglalkoztatására is. Most is foglalkoztatunk harminc főt. Parkosítanak, virágosítanak, füvet nyírnak, szemetet szednek. Az önkormányzati épületek felújításában is rendszeresen részt vesznek. Minden évben szeptember közepén szoktuk megrendezni a városnapot. Az idei ünnepség megrendezése a pénzügyi körülményektől függ. Ha lesz is megemlékezés, szerény körülmények között tartjuk meg, hiszen mint már utaltam rá, nehéz helyzetben van az önkormányzat.

- M. Magyar László -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!