Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.06.11. 11:16

Fidesz: Még lehetőség van visszaélésekre

<p>Nyíregyháza - A hétfőn elfogadott földtörvény-módosítást értékelte dr. Simon Miklós a szerdai sajtótájékoztatóján.</p>

A hatalmas kiskapu a felére csökkent, de még így is ad lehetőséget a visszaélésre. Ne gondoljuk azt, hogy a földtörvény módosításával véglegesen megoldódtak a problémák – értékelte a hétfőn a parlamentben elfogadott földtörvény módosítást szerdai sajtótájékoztatóján dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, a Kisgazda Polgári Egyesület megyei elnöke.

A törvény módosításában eredményként értékelte, hogy most már földet nem lehet tárgyért elcserélni, csak földterületet lehet cserélni földterületre, azt azonban már hibának rótta fel, hogy kimaradt a törvény szövegéből az értékarányos földterületcsere kifejezés. Így ugyanis 5 hektáros földet el lehet cserélni akár 10 négyzetméternyi területért is. A Fidesz és a kisgazdák korábban azt is kérték, hogy csak helyben lakó gazdák cserélhessenek földet, azonban ezzel a kérdéssel nem foglalkozik az új törvény.

A honatya szólt arról is, hogy az elbirtoklást a korábbi 25 évről 15 évre csökkentették, s az éppen ebben az évben jár le. Az osztatlan, közös tulajdonú föld, amelynek nincs gazdája, a használó által 2008-ban elbirtoklásra kerülhet. Ezeknek a földeknek a mostani használói a szövetkezetek és a gazdasági társaságok. Ennek veszélyére is fel akarták hívni a figyelmet, de mint fogalmazott dr. Simon Miklós, felvetésük „süket fülekre talált”.

Dr. Lenti István tanácsnok, a Kisgazda Polgári Egyesület tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy a veszélye annak, ha földet vonnak ki a termelésből. A kormánynak első rendű feladata annak megőrzése, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradjon. Ha a külföldiek ráteszik a kezüket a magyar földre, akkor számolni kell az élelmezési színvonal romlásával.

- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!