Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.05.27. 06:08

Rendzavarás Isten házában Rakamazon

<p>Rakamaz - Szinte hihetetlen, hogy ilyen eset megtörténhet városunkban. Az történt, hogy a római katolikus templomban, a májusi ájtatosságot egy pár helybéli suhanc goromba, durva bekiabálásokkal megzavarta.</p>

Hiába kérte őket az atya és a hívők, hogy maradjanak csendben, vagy menjenek ki, a válasz továbbra is duva, nem emberhez méltó volt. Közben a rendőrök is megérkeztek, az ő felszólításukra sem voltak hajlandók távozni, mondván, nekik joguk van itt lenni. Majd nagy nehezen kimentek a templomból.

Igen, az Isten háza minden emeber előtt nyitva áll, de csak azok számára, akik tiszteletben tartják a templom rendeltetését. Az Isten házába azok az emberek járnak, akik ott akarják megköszönni a Mindenhatónak a gyermekeiket, az egészségüket, a mindennapi munkájukat és az ott végzett szertartás részesévé akarnak válni a nyugalom, a béke és a szeretet jegyében.

Mindnyájan megdöbbentünk a durva, gyalázkodó bekiabálásokon. Ezzel megsértették a hitünket, az emberi méltóságunkba tapostak. Milyen lelkülettel élnek ezek a fiatalok, honnan vették a bátorságot, hogy meggyalázzanak egy szent helyet. Milyen elvadult, gonosz világban élünk, ahol csak a pénz számít, mindent annak függvényében látnak? Hol vannak a szülők, akik fékentartanák ezeket a durva lelkületű ifjakat? Kedves szülők! A gyermek drága kincs, Isten ajándéka, vigyázzunk az erkölcsi nevelésükre, hogy a könnyeink csak örömünkbe hulljanak.

Egy római katolikus hívő, Rakamaz

Kapcsolódó cikkek:

  • Tömegszex a templom lépcsőin
    India - Egy különös kultúra, számunkra sokszor nehezen érthető szertartások.
  • Vandál templomrongálók a belvárosban
    Nyíregyháza belvárosában két templomot is – mindkettő műemlék épület– célba vettek a színesfémtolvajok. Leginkább az épület külső részén lévő vörösrézből készült esőcsatorna és szintén rézpárkány érdekelte őket.
  • Bolt, kocsma, templom után előzetes?
    A borsodi elkövetők bolti és kocsma feltörésekkel kezdték, majd egy Mádi templom épületébe törtek be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!