Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.05.15. 12:55

Megtisztult a Föld a Beregben

<p>Három beregi település összefogott, hogy összegyűjtsék területükön a szemetet.</p>

Gyüre (Szászi Ildikó) – Megyénk három településén (Nyírmadán, Pusztadoboson és Gyürében) társulásban foglalkoztatnak környezetvédelmi ügyintézőt. A Magyar Közútkezelő Kht. ez év áprilisában a Föld Napja alkalmából országos szemétgyűjtési akciót szervezett. Tavaly sajnálattal kellett tudomásul vennünk, hogy ebből a nagyszabású környezetvédelmi akcióból – forráshiányra hivatkozva – az említett három település kimaradt. Ennek ellenére a polgármesterek úgy döntöttek: önerőből megszervezik saját köztisztasági akciójukat.

Az idén örömmel értesültünk, hogy a Magyar Közútkezelő méltányolta a három település lelkesedését, és az őszi akcióhoz hasonlóan számíthattunk rájuk, melyet köszönünk. Az akció során 588 nyírmadai diák, 50 pedagógus, 20 közmunkás és a kisebség is jelentős szerepet vállalt. A gyüreiek 70 diákkal – akik közben halat is telepítettek –, 12 pedagógussal és 15 közmunkással vonultak ki, a pusztadobosiak 82 diákja, 6 pedagógusa és a közmunkások és sok önkéntes helybeli lakos is részt vett a hulladékgyűjtésben.

További hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből:

  • Bábosok megyei fesztiválja Nyíregyházán
    Gyermek- és Felnőtt Bábosok XXXIV. Megyei Fesztiválja kezdődött meg csütörtökön a nyíregyházi Kölyökvárban. Bábosok megyei fesztiválja Nyíregyházán 2008.05.15.

  • Tánccal, énekkel őrzik a hagyományt Tiszalökön
    A tiszalöki hagyományőrzők mellett fellépnek bashalomi, tiszadobi, homoktanyai, vasmegyeri, demecseri, szorgalmatosi énekesek és táncosok is.

  • Szemetet gyűjtenek Gávavencsellőn
    A takarításban részt vevők a település valamennyi utcáját megtisztítják a szeméttől, utána pedig parlagfűszedési versenyben bizonyíthatják ügyességüket.

  • A tizenkét testvér újra együtt – Kemecsén
    A varrónőként dolgozó édesanya, az Útfenntartó Vállalatnál dolgozó édesapa nagyon szerény körülmények között, de mindig becsületre, tisztességre nevelte gyermekeit.

  • Eszperantó szavak a Tisza partján
    A házigazda, Sereghyné Zengő Enikő ezúton adta át két lengyelországi város eszperantó csoportjainak a meghívását a megyei eszperantisták részére, remélve azt, hogy az utazás hamarosan megvalósul.

  • A legendás harcsa kifogására készülnek
    A máriapócsi horgászok bosszúságára a már legendásnak számító harcsa szakított 45-ös zsinórt, de tört már el botot is.

  • „Add az időd, add a hangod!”
    Szeretettel várnak mindenkit, aki szívesen felolvasná kedvenc meséjét, versét, hogy ezzel nyújtson irodalmi élményt a látássérült embereknek. Az elhangzott irodalmi műveket CD-re rögzítik, így segítve látássérült embertársainkat.


- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!