Olvasónk írja: Régi fények dicsősége

Olvasóink, különösen az idősebbek, szívesen „merengenek” a múlton. Akkor még minden olyan flottul ment. Volt munka, kenyér... A rendszerváltást követően eltüntek a gyárak, üzemek, ezekről elmélkedik olvasónk.
Még a szakértőket is meglepte gyengélkedő gazdaságunk, nemzeti össztermékének, eddigi legalacsonyabb 0,7%-os növekedése. Beszédes szám ez, az EU 27 tagállamában a legutolsók vagyunk és még jobban érzékelhető, ha összehasonlítjuk északi szomszédunkkal, akik 14%-ot, de elért 6%-ot az újonnan csatlakozott Románia is. Amikor ugyanaz a mérőszám 1%-os volt, mélyen az Unió átlaga alatt, azt nyilatkozták a szakértők, hogy ettől már csak jobb lehet, de az élet rácáfolt, még ezt is alul tudtuk múlni. Ezek a szakértők nyilván jól felkészültek, de lehet, hogy a gazdaság sűrűjébe nem látnak bele, például nem látták a virágkorában 40 ezer főt foglalkoztató Csepel Vas- és Fémműveket. 24 gyára volt ennek az ipari fellegvárnak, gyártottak Csepel teherautót, Csepel Pannónia motorkerékpárt, Csepel biciklit, Csepel varrógépet is. Voltak öntödék, kovácsoló üzemek, volt egyedi gépgyár és volt szerszámgépgyár is.

Innen Szabolcsból az utóbbival kooperáltunk növekvő feladataik ellátásához, valamint az akkor már kialakuló munkaerőhiány kompenzálására letelepítettek mintegy 120 fő foglalkoztatására alkalmas gépparkot. És hoztak egyúttal a megyébe egy kifejezetten magas gyártási kultúrát is, tengely és persely alkatrészek megmunkálására. Eljutottunk odáig, hogy teljesítettük az évtizedek alatt beállított szigorú Csepeli normákat és gyártani tudtunk évi 120 ezer normaórának megfelelő készterméket. Ez heti 2, sokszor pótkocsis teherautónyi forgácsolt alkatrészt jelentett.

Nem járt jobban a miskolci fellegvár sem (LKM, Digép), itt a két gyárban dolgozott 24 ezer fő. Pár éve hívott volt évfolyamtársam kooperációs ügyben, „gyere be nyugodtan az autóval” – mondta. „Be lehet hajtani?” – kérdeztem meglepődve a régi rendszer ismeretében, amikor még névre szólóan kitöltött belépőt, kellett levinni a vendégnek, ennek ellenére az ügyintézőnek személyesen is el kellett kísérnie a portától az ügyfelét.

Most behajthattunk, portás sehol, már kapu se volt, csak a rozsdás maradványa, amit rég leszakított egy teherautó. Aztán több mint fél órát köröztünk, a halódásában is lenyűgöző hatalmas gyárban, mire megtaláltuk még vegetáló kis kft-t. Itt, ahol egykor rohangáltak a targoncák és teherautók, mindenhol fülsiketítő volt a zaj, most síri csend van, és vastagon le van rakódva a nagy nyárfák sok éven át lehullott levele. És megtekinthetnék a szakértők a hosszú Váci út bezárt gyárait is, már amit nem dózeroltak le, hogy helyet csináljanak a multik bankjainak és áruházainak. Ganz Ábrahám forogna a sírjában, ha látná, hogy egykor világhírű gyáraiban most távol-keletről jött emberek árulják a bóvlikat, jóvátehetetlenül tönkretéve a honi könnyűipart is.
Toldy Kálmán