Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.03.20. 11:32

Mára életük részévé vált az új Jósaváros

<p>Az itt élők szerint a Jósaváros az elmúlt évtizedek alatt leamortizálódott, a közösségek egyre kevesebb olyan helyet találtak, ahol kulturált körülmények között lehettek együtt - sokan attól féltek: a folyamat megállíthatatlan.</p>

Az Európai Unió kiemelten támogatja a városközpontok rekonstrukcióját, így egészen 2013-ig lehet majd pályázni ehhez különböző forrásokra. 2004 és 2006 között a Nemzeti Fejlesztési Tervből Nyíregyháza három komoly projekt kapcsán részesült uniós támogatásban: elkészült az Esélycentrum, folyamatban van a korábbi Vay Ádám-laktanya átalakítása, és befejeződött a Jósaváros rehabilitációjának I. üteme is.

– Ez utóbbi egy kísérleti program volt, melynek legfőbb célja a lakótelep leamortizálódásának megállítása – mondta el lapunknak Bartha István projektmenedzser, aki maga is a környéken nőtt fel. – Ezt szolgálta a panelprogram, az Ungvár sétány 1. alatti ház komplett felújítása, illetve a sétány átalakítása is. Mindez együtt járt a Jósaváros útjainak felújításával, az Eötvös iskola bővítésével és az Arany János Gimnázium felújításával is.
Az önkormányzat 2004-ben hirdetett ötletpályázatot a Garibaldi–Ószőlő–Eperjes–Korányi utcák által határolt jósavárosi terület rehabilitációjára. A cél egy új városközpont kialakítása volt, természetesen az ehhez tartozó közlekedési és parkolási feladatok megoldásával.

Zöldfelületi mutatók

Új gyepfelület: 1840 négyzetméter
Új cserjefelület: 357 négyzetméter (2884 darab)
Virágfelület: 705 négyzetméter (997 darab)
Zöldfelület-változás: 242 százalék
Kivágott fa: 13 darab
Fapótlás: 38 darab
Uniós támogatás: 300 015 000 forint
Összköltség: 333 350 000 forint

A városközpontban a sikeres uniós pályázat eredményeként két és félszeresére nőtt a zöldfelület aránya: 1500 négyzetméternyi fűfelületet szüntettek meg, s ehelyett 2500 négyzetméternyit pótoltak. 560 négyzetméteren ültettek füvet, virágokat, cserjéket. Az 5700 négyzetméternyi töredezett aszfalt helyett – melyen már közlekedni sem lehetett – 4600 négyzetméter díszburkolatot építettek. Elkészült egy kiállítóterem is, melyet üvegfúvásos műalkotások tesznek egyedivé, a területet látványpatak szeli át, a városrész egyik ékessége pedig a kandelábersor. A területet ivókutak, óratorony és pergolasor teszi hangulatosabbá, az oszlopokra szerelt reflektorok és infrasugárzók teszik különlegessé a környéket, s a fű alól is világítanak reflektorok.

Az itt élők azt mondják: a Jósaváros ezen része az elmúlt évek, évtizedek alatt egyre jobban leamortizálódott, lehangoló látványt nyújtottak a terek, a közösségek egyre kevesebb olyan helyet találtak, ahol kulturált körülmények között lehettek együtt – a legtöbben attól féltek, hogy ez a folyamat megállíthatatlan. A tavaly augusztusban uniós támogatással átadott beruházás azonban megváltoztatta a pesszimista véleményeket: az ingatlanárak csökkenése megállt, a környéken élők pedig ma már úgy érzik, mintha mindig is ezek a terek, kutak, kandeláberek vették volna őket körül: megszokták őket, életük részévé vált.

Kapcsolódó cikkek:

Jósaváros: nem rossz, de a jó nem ilyen
Az elmúlt évben számtalan esetben foglalkoztunk a Jósavárosrehabilitációjával. A megújulását követően megkérdeztük az ott élők véleményét a lakótelep új arculatáról.  

Elkészült az új Jósaváros
Zsúfolt lesz az augusztus, de megéri – mondta el Csabai Lászlóné, a megyeszékhely polgármestere annak kapcsán, hogy sajtótájékoztató keretében ismertette az Ungvár sétány rekonstrukciója befejezését. Képek

Ütemesen szépül a Jósaváros
Az önkormányzat 2004-ben hirdetett ötletpályázatot a Garibaldi–Ószőlő–Eperjes–Korányi utcák által határolt jósavárosi terület rehabilitációjára, hétfőn pedig az 1. ütem befejezésének közeledtével tartottak bejárást.
Betonfalak az Ungvár sétányon?
2004 szeptembere óta tudnak a városlakók a Jósaváros közterületeinek rehabilitációjáról. Ennek most szembetűnő (valamint véleménymegosztó) eleme készül: az Ungvár sétány teljes átalakítása. Látványtervek Munkálatok


- Száraz Ancsa -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!