Szabolcs-Szatmár-Bereg

2007.12.18. 17:27

Ütemesen tisztul az ivóvíz régiónkban

<p>Nyíregyháza - A két ütemből a második előkészítésénél tartunk, a Kohéziós Alap támogatási kérelmeit véglegesítjük – jelentette be az Észak-Alföldi Régió Ivóvízminőség-javító Programról az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács keddi ülésén.</p>

Kedden ülést tartott az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. Az ülést követő sajtótájékoztatón Gazda László régióelnök az alábbi témákról az alábbiakat mondta el az Észak-Alföldi Régió Ivóvízminőség-javító Program II. ütemének előkészítési munkálatairól.

Az Észak-Alföldi Régió Ivóvízminőség-javító Program 2001-es indulása előtt szakemberek és hatóságok felmérték az ország ivóvíz céljára használt vízbázisait és a vízművek által szolgáltatott víz minőségét. A víz minőségének meghatározását az ivóvíz mikrobiológiai és kémiai jellemzői alapján lehet elvégezni. Ennek során kiderült, hogy az Észak-alföldi régióban kb. 200-250 településen kell javítani az ivóvíz minőségén.

A megfelelő minőségű ivóvíz szolgáltatása pedig kötelező, jogszabályban előírt önkormányzati feladat. A szűkös anyagi forrással rendelkező önkormányzatok ennek a feladatnak a teljesítéséhez az EU Kohéziós Alapjától juthatnak forráshoz.

A 2001-ben indult Észak-Alföldi Régió Ivóvízminőség-javító Program célja így az, hogy a Programban résztvevő településeken az EU előírásainak is megfelelő, egészséges ivóvízellátás valósuljon meg.

A Programban azok a települések/településrészek szerepelhetnek, ahol a szolgáltatott ivóvíz minősége nem megfelelő, tehát amelyek esetében nem teljesülnek a vonatkozó rendeletekben meghatározott ivóvízminőségre vonatkozó határértékek, illetve amelyek Programban való szereplésére az Országos Környezet-egészségügyi Intézet javaslatot tesz.

Ezen kívül előfordulhat olyan eset, hogy egyes települések, településcsoportok esetében műszaki-gazdasági szempontból indokolt egy közeli, a bór, fluorid, nitrit, arzén és az ammónium tekintetében megfelelő minőségű ivóvízzel rendelkező településről átvezetni az ivóvizet, így emiatt egy megfelelő ivóvíz minőséggel rendelkező település is bekerülhet a Programba vízátadóként.

A Program két ütemben valósul meg:

- I. ütem 2001-ben kezdődött, 41 települést érint, és jelenleg már a megvalósítás fázisában van. A projekt teljes költségvetése kb. 6,5 milliárd Ft, melyhez az I. ütem megvalósítására társult önkormányzatok 2005-ben jelentős támogatást nyertek el a Kohéziós Alapból.

- Jelenleg folyik a II. ütem előkészítése, azaz a Kohéziós Alap támogatási kérelmek elkészítése. A II. ütemben az I. ütemből kimaradt, ivóvíz-minőségi problémákkal rendelkező településeket/településrészeket érinti.

A II. ütem előkészítése PEA3 Nagyprojekt Előkészítő Alapból elnyert 750 millió Ft támogatásból zajlik

A Konzorciumi Szerződés tervezet elkészült, melyet 2007. december közepén került ki az érintett önkormányzatokhoz véleményezésre, illetve a Konzorciumhoz történő csatlakozásukról szóló saját határozatuk érdekében. A Konzorcium megalakítása 2008. február elejére tehető.

A Támogatási Kérelem beadásának feltétele viszont jogi személyiség létrejötte, ezért a Konzorciumi Szerződés tervezet tartalmazza, hogy a településeknek a tervezők által javasolt területi műszaki, gazdasági szempontból lehatárolt projektek mentén önkormányzati társulásokat kell létrehozniuk.

A program keretében a következő fejlesztések fognak megvalósulni:
- Vízműrekonstrukció, -fejlesztés, vízminőség-javító beruházások (tisztítás-technológiai berendezés létesítése a vízműtelepeken; új, kedvezőbb minőségű vízbázis feltárása; vízátvezetés közeli településről; kistérségi v. regionális vízellátó rendszerek kialakítása; illetve mindezek kombinációi)
- Települési vezetékhálózati rekonstrukció és vezetékhálózat alkalmassá tétele a mechanikai tisztításra (vezeték-tisztítás beruházási része), melyekre a projekt költségvetésének max. 20%-a fordítható majd. Kizárólag az ivóvízminőség-javításhoz feltétlenül szükséges rekonstrukcióra van lehetőség.

A tervezési munka eljutott addig, hogy több műszaki megoldásból 2008. januárjában a Területi Vízgazdálkodási Tanácsok véleménye mellett kiválasztásra kerül az az egy műszaki-gazdaságossági szempontból legmegfelelőbb megoldás, mely majd a Támogatási Kérelmekben szerepelni fog.

Az előkészítési munka során az Észak-alföldi régióra vonatkozóan elkészül egy Optimális üzemeltetői struktúra tanulmány is, melynek lényege, hogy javaslatot tegyen a Régióban szolgáltató üzemeltetők optimális számára, működésük kereteire.

Az Interregionális Együttműködési Operatív Program 2007-2013 célja, hogy növelje a regionális fejlesztési politikák hatékonyságát, és, hogy a régióközi együttműködésen keresztül hozzájáruljon az innováció, a tudás alapú gazdaság, a környezetvédelem és kockázat-megelőzés területén Európa gazdasági modernizációjához és növekvő versenyképességéhez.

Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség kezdeményezte egy közös INTERREG IVC projekt előkészítését és az Európai Bizottsághoz történő benyújtását, amely a NEEBOR Keleti Határrégiók Hálózatának biztosítana lehetőséget a hálózat tagjai közötti kapcsolatok elmélyítésére.

A NEEBOR-hálózat 2005. decemberében alakult meg - az alapító okiratot 28 regionális szervezet írta alá. A NEEBOR alapító tagjai között volt az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. is. A NEEBOR fő célja- a területi együttműködés egyik vetületeként- a határon átnyúló együttműködés, melyhez nagy szükség van új kezdeményezésekre és a résztvevők közös erőfeszítésére. A hálózat fő küldetése, hogy szakértelmet, platformot biztosítson a résztvevők párbeszéde számára, segítséget adjon közös akciók és intézkedések koordinálásához. A NEEBOR titkársági feladatait az Észak-Alföldi Régió Brüsszeli Képviselete látja el.

A NEEBOR régiók fejlesztési programjait összehasonlítva megállapítható, hogy operatív programjaikban kiemelt helyen szerepel a versenyképesség javítása, a régió tőkevonzó képességének erősítése. A gazdasági versenyképesség biztosítása nagyban függ a régió gazdaságának bázisát adó mikro-, valamint kiemelten kis- és középvállalkozói szektorának pozíciójától, termelékenységétől és jövedelemtermelési képességétől. Ezt pedig nagyban befolyásolja az üzleti környezet kiépítettsége, infrastrukturális ellátottsága, a vállalkozások korszerű technológiai színvonala, az információkhoz, szolgáltatásokhoz való hozzájutás szintje. A kis és középvállalkozói szektor versenyképességét erősíteni hivatottak a vállalkozások közötti együttműködések elősegítése, az innovatív KKV-k számára megfelelő finanszírozási konstrukciók, a vállalkozások határon átnyúló, nemzetközi együttműködését elősegítő programok.
A NEEBOR Interreg IVC pályázat célja a tapasztalatcsere és közös megoldások kidolgozása a vállalkozói szektor megerősítésére a keleti, külső határrégiókban.
A projekt elemezni kívánja a keleti külső határrégiók speciális helyzetét, regionális fejlesztési stratégiáit, innovációs stratégiáit és regionális operatív programjait. A NEEBOR régiók „jó gyakorlatait” kívánja beazonosítani, egymással megismertetni és közös megoldási javaslatokat kidolgozni. A projekt alterületei: a partnerség építés, vállalkozások közötti együttműködés, a határon átnyúló üzleti együttműködés és az innovatív KKV finanszírozás.

A NEEBOR Interreg IVC projekt résztvevői: Észak-alföldi régió, Magyarország mint koordinátor, Presov régió, Szlovákia, Wamia Mazury régió, Lengyelország, Dél-dunántúli régió, Magyarország, Vidzeme régió, Lettország, Kelet-Macedónia és Trákia, Görögország, Észak-Karélia, Finnország, Lapland-Oulu, Finnország, Észak-Nyugat régió, Románia.

A Tanács 2007. évi hazai forrású pályázataira vonatkozó támogatási döntéseit 2007. június 27-én megtartott ülésén meghozta, a további, megfelelő pályázatokat tartaléklistára helyezte.

Ezt követően az összes támogatási szerződést megkötötték. A támogatási döntéseket követő támogatási szerződés előkészítés során az egyes előirányzatok esetében „visszahulló”, újra felosztható támogatási keretösszegek keletkeztek az egyes előirányzatoknál:
HÖF = decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési támogatási programok
TEKI = területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások
CÉDE = céljellegű decentralizált támogatás
LEKI = leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása
TEUT = települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújításának támogatása

- Nyéki Zsolt -


HÖF TEKI előirányzat 2.835.759 Ft
támogatott pályázat: 1 db

HÖF CÉDE előirányzat 11.431.477 Ft
támogatott pályázat: 6 db

LEKI előirányzat 77.583.495 Ft
támogatott pályázat: 9 db

TEUT előirányzat 6.160.416 Ft
támogatott pályázat: 2 db

A támogatott pályázatokról tájékoztatás a www.eszakalfold.hu honlapon jelenik meg.


* Az Észak-alföldi Régió Brüsszeli Képviselete 2007. második félévi tevékenységének beszámolója

Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 2006. július 1.-vel megalapította a régió önálló brüsszeli képviseleti irodáját.
A képviseletvezető, Iszák Kincső 2007. július 1-e és december 31. között az Észak-alföldi Régió Brüsszeli Képviselete nevében az Európai Bizottságnál, az Európai Parlamentnél, Magyarország Állandó Képviseleténél, az Európai Befektetési Banknál és a Régiók Bizottságánál 21 alkalommal járt el személyesen. Ezen találkozások során bemutatta a régió érdekeit és sajátosságait. Az érdekérvényesítés fókuszában az Európai Unió Közösségi Programjai, a regionális politika, az Európai Unió kutatási és innovációs politikája állt.
Az Észak-alföldi régió sikeresen szerepelt az Európai Bizottság „Tudás Régiói” pályázati kiírásán, és támogatást nyert el a „CLUSTHERM, Közép-európai Klaszter létrehozása a termálvíz innovatív hasznosítására” elnevezésű projekt megvalósítására. A projekt költségvetése 199.986 €. Az Észak-alföldi Régió Brüsszeli Képviselete további 6 nemzetközi projektet készített elő az Európai Bizottsága közvetlen, brüsszeli pályázati kiírásaira.
Az Észak-alföldi régió 2007-ben is képviseltette magát az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóságának és a Régiók Bizottságának nagyszabású, éves rendezvényén, az OPEN DAYS 2007-en. Az Észak-alföldi, Dél-dunántúli és Dél-alföldi régiók a NEEBOR – Keleti Határrégiók Hálózata interregionális együttműködés keretében adtak helyszínt Brüsszelben a „Versenyképesség és Innováció a NEEBOR partnerrégiókban” elnevezésű workshopnak, melyen a résztvevők lengyel, szlovák, ciprusi, román, finn, magyar szakértők és az Európai Bizottság munkatársai szakmai vitájának lehettek szemtanúi. A szeminárium főszervezője az Észak-alföldi Régió Brüsszeli Képviselete volt. Az OPEN DAYS esemény mellett a Képviselet további két projektgeneráló workshopot és egy Észak-alföldi üzleti napot rendezett Brüsszelben. A Képviselet előkészítette a Régiók Bizottsága Külügyi Bizottság kihelyezett ülését és nemzetközi konferenciáját.

A Képviselet több nemzetközi, EU-s szervezetben jeleníti meg Régiót.



* Az INNOVA Észak-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség tevékenységének értékelése

Az INNOVA 2005. január elsején kezdte meg működését

Az INNOVA létrehozásának közvetlen célja:
• az innovációs szolgáltató intézmények rendszerbe való integrálása, belső információcsere hatékonyságának növelése,
• a régióban elérhető innovációs szolgáltatások bővítése,
• a KKV-k számára azon feltételek megteremtése, mely által erősíthetik innovációs képességeiket és ezáltal jobban meg tudnak felelni a piaci elvárásoknak, valamint
• az innováció-tudatos társadalom erősítése.

A fenti célok elérése érdekében az alábbi összetételű konzorcium alakult
Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. (konzorciumvezető)
- Észak-Alföldi Regionális Agrár-Innovációs és Technológiatranszfer Központ Kht.
- Észak-Alföldi Regionális Ipari Innovációs és Technológiatranszfer Központ Kht.
- Észak-Alföldi Regionális Termálvíz hasznosítási Innovációs és Technológiatranszfer Központ Kht.

Az INNOVA Észak-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség legjelentősebb feladatai 2007-ben az alábbiak voltak:

1. Rendezvények
Innováció a régióban! - Régió az innovációért! Konferencia - több mint 130-an vettek részt.
Célok voltak:
- bemutatni a régióban támogatott regionális innovációs pályázatok eredményeit egy kiállítás keretében, mely a konferencia teljes időtartama alatt látogatható volt,
- bemutatni a nemzeti és európai szintű elképzeléseket az innováció támogatására, az ezt segítő nemzeti és regionális szintű intézményrendszer kialakítására, valamint erre vonatkozóan lehetőséget biztosítani a jelenlévőknek a régió innovációs stratégiájában meghatározott 3 fő területen (agrár innováció, élet- és természettudományok, ipar és informatika) szervezett szekcióüléseken véleményük ismertetésére, megvitatására,
- az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díj eredményhirdetése.

- Az INNOVA projektgenerálási céllal számos rendezvényt szervezett 2007-ben

2. Az INNOVA 2007-ben is közel 800 példányban küldte ki havi rendszerességgel hírlevelét a régió innovációban érdekelt szervezeteinek

3. Az INNOVA honlapja 2007-ben is folyamatosan elérhető volt a www.innova.eszakalfold.hu honlap címről 2007. novemberben 4700 látogatója volt.

4. 2006. januártól kezdve havi rendszerességgel sugárzott magazinműsort indítottak Kapocs címmel a Debrecen TV, a Kölcsey TV és a Szolnok TV bevonásával, amely bemutatja azokat a régióban az innováció és K+F területén megvalósuló fejlesztéseket, legjobb gyakorlatokat, amelyek ösztönözhetik a régió vállalkozásait, intézményeit, kutatóit, hasonló tevékenységekre, mintaként szolgálhatnak számukra.

5. Az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díj
Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács az alábbi kategóriákban hirdetett nyertest:
- Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díj - Közép- és nagyvállalati kategóriában az AKSD Kft.
- Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díj - Kisvállalati kategóriában a GéSz Gaál és Sziklás Kft.
A Tanács az Értékelő Bizottság javaslatára az alábbi vállalkozások által benyújtott pályázatokat elismerő oklevéllel jutalmazta:
- Közép- és nagyvállalati kategóriában a Polyduct Rt.
- Kisvállalati kategóriában az InnoTears Kft. és a Kaiser 2000 Kft.

6. Innováció-menedzsment képzés
A tavaszi képzés keretében 34 résztvevőnek, az őszi képzésen 33 résztvevőnek adtak át oklevelet.
Az INNOVA megalakulása óta tagja a Magyar Innovációs Szövetségnek. A 2007. évi tisztújító közgyűlésen Völgyiné Nadabán Mártát beválasztották a MISZ választmányába.

7. A 2004-ben már megkezdett és még érvényben lévő projektjük, a Debreceni Egyetem Regionális Egyetemi Tudásközpont 2. sz. K+F projektjében való részvétel konzorciumi partnerként (RET), folytatódott. Folytatódtak továbbá a kutatási projektek, valamint számos újabb innovációs projekt kerültek elindításra, részben sikeres pályázatokon keresztül, részben K+F szerződések által.

8. Az INNOVA több európai nemzetközi szervezet és hálózat munkájában vesz részt, részben saját munkájával, részben a brüsszeli képviselet bevonásával:

9. Az INNOVA több tekintélyes – nyertesként – nemzetközi pályázatban vesz részt konzorciumvezetőként vagy partnerként

10. A 2007-ben a Baross Gábor Programhoz kapcsolódóan sokoldalú munkát végeztek

11. Tanácsadás, szolgáltatás, partnerközvetítés, technológiafigyelés, pályázatírás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!