Szabolcs-Szatmár-Bereg

2007.12.23. 12:43

Nem sikerült a bravúr

<p>Az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutató versenyének győztese Utasi Árpád, a szegény családból származó kis mesemondó. A zsűri pontozása ezúttal nem nyomott a latban, de&#160;ők a nyíregyházi 4 for Dance-nek adták volna a fődíjat.</p>

Csillag született

Bár a zsűri tagjait ismét lenyűgözte a nyíregyházi táncegyüttes, még a maximális pontszám is kevés volt a győzelemhez. Az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutató versenyének szombati esti döntőjében a 4 for Dance produkcióját negyven ponttal jutalmazta a zsűri - bár az utolsó adásban az ő pontjaik csupán jelzésértékűek voltak, nem számítottak bele a végső eredménybe - a közönségszavazatok azonban nem nekik, hanem a mesemondó kisfiúnak, Utasi Árpinak kedveztek, így övé lett a fődíj. A csantavéri versenyző egy éven keresztül minden hónapban egymillió forinttal gazdagodik és egy autót is kapott. A nyíregyházi fiúk sincsenek elkeseredve: Gál Sándor azt mondja, a céljukat többszörösen is túlteljesítették, így nem szomorkodnak, örülnek, hogy meghívást kaptak a Budapesti Tavaszi Fesztiválra. Mindenkinek köszönik a szavazatokat, s készülnek a karácsonyra.

- Száraz Ancsa -

A nyíregyházi 4 For Dance tagjai favágóknak öltözve értek el ismét maximális pontszámot a zsűrinél, majd Sub Bass Monster Gyulafirátót című dalára táncoltak.

A karácsonyi hangulatot tükröző megmérettetésen a debreceni Bíró Gergely az ünnephez illő népdalcsokorral lépett fel – 37 pontot kapott a zsűritől, s ezzel a harmadik helyre került, habár a zsűri véleménye csak tájékoztató jellegű volt, hiszen ezúttal teljes mértékben a nézők szavazata döntött –, majd a második körben a NOX együttessel énekelt.

A maglódi Kovácsovics Fruzsina a Dream a little dream of me című számot adta elő, később pedig Bereczki Zoltánnal, az Operettszínház művészével más műfajba, a musicalek világába tett kirándulást. Utasi Árpád a cinkotai kántor történetével mulattatta a közönséget, a második részben pedig Szabó Gyulával, a Nemzet Színészével mesélhetett együtt.

Noha a fődíjat – havonként 1 millió forintot egy éven át, valamint egy autót – Utasi Árpád vihette el, senki nem távozott üres kézzel. A 4 For Dance a Tavaszi Fesztiválra szóló meghívást vehetett át, míg a többiek egyaránt egy-egy lemezszerződéssel lettek gazdagabbak.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!