Szabolcs-Szatmár-Bereg

2007.12.25. 10:57

Már a Társulat tagja Szilárd

<p>Kisvárda, Kisvárda - Az még nyitott kérdés, vajon kinek a szerepében láthatjuk a kisvárdai fiatalembert.</p>

István király, Koppány, Laborc, Torda. A magyar történelem és egy népszerű rockopera szereplői. Nemigen gondolták volna ezer évvel ezelőtt, hogy kései utódjaik egyszer majd azért versengenek, hogy megformálhassák alakjukat a színpadon. A jövő évben 25 éves immár a Szörényi-Bródy: István, a király című rockopera, s a jubileum alkalmából országos versenyt hirdettek a szereplők válogatására.

Ebben a nemes vetélkedésben jól szerepelt a kisvárdai  Nagy Szilárd, hiszen bejutott a döntőbe.

– Bár édesapám révén gyermekként részt vettem a kisvárdai Doktorock színtársulat néhány produkciójában, ám igazán nem érdekelt a színpad. Amikor azonban középiskolás lettem a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban, az énektanárnőm felfigyelt a hangomra, s kezdtem hozzá járni hangképzésre. Mindez olyan jól sikerült, hogy 2006 nyarán a Doktorock új bemutatójában, a Fame-ben már főszerepet játszottam – eleveníti fel az előzményeket Szilárd.

– Már ott motoszkált bennem, hogy jó lenne valamelyik országos tehetségkutató versenyen is megmérettetni magam. Ebben az évben több is indult, végül a Társulat mellett döntöttem. A Doktorock is előadta többször, gyermekként sokat láttam, hallottam.

Szilárd a zsűri döntése alapján bejutott a 24-es döntőbe, amely február közepén kezdődik, s 12 héten keresztül tart majd. Az már biztos, hogy szerepelni fog a jubileumi előadáson a Papp László Arénában, utána Szegeden a Dóm-téren, Debrecenben a Főnix Csarnokban, azonban az még nyitott kérdés, vajon kinek a szerepében. Bár Koppány megformálására jelentkezett, képesnek érzi magát arra is, hogy István király, Laborc vagy Torda szerepét játssza el.

A döntés már a zsűrin és a közönségen múlik.

– Most vagyok negyedikes gimnazista. A középiskolát a II. félévben magánúton folytatom. Kezdetben a szüleim aggódtak a továbbtanulásom miatt, de most már az eredményeimet ismerve belátják, érdemes ezzel foglalkoznom, érdemes musicalszínészi pályára mennem.

Januárban kezdődik egy hónapos felkészítés a döntőre Budapesten. Természetesen a hangképzést akkor sem hanyagolom el, amikor Kisvárdán vagyok. Pihenésként a barátaimmal találkozom, vagy musicaleket, rockoperákat hallgatok.

 

- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!