Fájdalom és öröm a színpadon

Milyen lesz utánunk az élet, s mindaz, ami a tudatunkban tükröződik, valóban elmerül az idő tengerében? Egyáltalán: mi az idő, amit olyan erősen szorítunk a markunkban, hogy az ujjaink felsebzik a tenyerünket?

Az idő egyik legkorábbi élménye az embernek. Leginkább úgy, hogy elmúlik, s az elpergett pillanatot nem lehet visszahozni többé.

Az egyik legizgalmasabb modern író Marcel Proust az eltűnt idő nyomába ered. Gabriel García Marquez Száz év magány című regénye ugyanarra a csodára keresi a választ, hogyan szivárog át nemzedékek életén, személyiségén az élet, a történelem. Annak társadalmi és egyéni változata egyaránt.

A Móricz Zsigmond Színház számára Schwajda György írta a színpadi szövegkönyvet, hiszen az eredeti munka látomásos, helyenként szürrealisztikus, filozofikus időutazása aligha drámai anyag. Legfeljebb egyes mozzanataiban. Schwajda nagy érdeme, hogy képes volt a színpadi törvényekhez igazodó drámai nyersanyagot szolgáltatni, amely eltalálhat a közönséghez is.

Telihay Péter nagyívű, a vizualitást szinte felfokozó rendezése egyszerre emeli meg az idő problematikáját, felfogható filozófiai magasságokba, másrészt esendő, olykor megalázott és megnyomorított ember mivoltunkat is megjeleníti.
Ehhez az igényességhez társul hívta a színház legjobb erőit.

Régen láttunk ebben az élet-kavalkádban ennyi embert a színpadon. Horváth Margit és Fazekas István modern Ádámként és Évaként viaskodnak a sorsukkal.

Marquez talán családregényt írt, amelyben nemzedékek során maga a család is megsemmisül. De lehet, hogy inkább XX. századbeli eposzt, amelyben Ursula (Horváth Margit) a görög sorstragédiák vak jövendőmondójaként megpróbálja feltartóztatni a végzete felé rohanó jövendőt.

Menczel Róbert látomásos díszlete között egyszerre vagyunk jelen Kolumbiában és Magyarországon, hiszen a sorsok azonosak. Talán ott érzékelhetőbb a fülledt erotika, mint nálunk, de a sorsába belebukó Jose Arcadio Buendia, a családfő (Fazekas István olykor ironikus keretbe helyezett alakításában) akár Madách Imre tragédiáját is felidézheti.

A cselekmény színhelye Macondo vagy bármely más település, ahol emberek élnek. Menczel Róbert díszletében a vörös és fekete egyszerre van jelen. Ahogyan átúszik a színpadon a vörös szalag, úgy vagyunk tanúi életnek és halálnak, fájdalomnak és örömnek.

• "Fotel”-ből nézzük a világot, vagy élünk benne?
• Mezítelenül szónokolt a színpadon
  - Nagy István Attila -