Szabolcs-Szatmár-Bereg

2007.12.04. 15:27

Az év befektetőbarát Ipari Parkja

<p>A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium valamint a Magyar Kereskedelmi és Fejlesztési Kht. a 2004-ben.</p>

Az Év Befektetője" oklevél alapítását kezdeményezte, melyet első alkalommal 2005-ben adtak át, ezzel ismerve el azon befektetők tevékenységét, akik az adott évben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez, a foglalkoztatottság növeléséhez, illetve az őket segítő szervezetek munkájához. Az idén „Az év befektetőbarát Ipari Parkja” oklevelet a Nyíregyházi Ipari Park kapta.

A részletekről Csabai Lászlóné polgármester és Diczkó József a park igazgatója tartott sajtótájékoztatót kedden. Itt elhangzott: a Nyíregyházi Ipari Park az elmúlt tíz évben kiemelkedő fejlődést produkált, közel 80 milliárd forint fejlesztés, és mintegy 3.000 fő foglalkoztatása valósult meg. A parkban jelenleg 11 cég működik és fejleszt folyamatosan, 4 cég pedig elkezdte a beruházását.

A Nyíregyházi Ipari Park I. ütemének 125 hektáros része gyakorlatilag betelt, ezért szükség volt egy új, mintegy 100 hektáros bővítésre, amelynek első fázisa (50 ha) megtörtént, a második 50 hektáré folyamatban van. A bővítés finanszírozását egy projekt cég végzi, elsősorban magántőkéből. Az infrastruktúra tervezése folyamatban van, az első befektetői tárgyalások elkezdődtek.

- Sipos Mariannn -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!