Eredmény és kényszer

Fábik Tibor

Azután, hogy a férfi junior kézilabda-válogatottunk a hó elején ezüstérmes lett a németországi U21-es vb-n, a múlt héten női utánpótlásunk is kivágta a rezet, mi több, az U19-es válogatott a romániai Eb-n a dobogó tetejére masírozott. Csoportjában megverte a norvégokat (28–20-ra), a franciákat és a szerbeket, a középdöntős csoportjában a dánokat (kapaszkodjunk meg: 41–23-ra!) és a montenegróiakat, az elődöntőben a házigazda románokat, majd a döntőben újra a dánokat, ezúttal 35–26-ra. Az utolsó meccs nyögvenyelősen indult, hiszen félidőben az ellenfél vezetett 17–14-re, ám erről már szó se essék, fordulás után jött a magyar henger. S a dánok ellen az ilyesmit mindig szívesen látjuk, még ha a 2000-es sydney-i olimpia elveszített döntője hatgólos előnyről soha be nem gyógyuló seb marad is.

No de, vissza a fiatalokhoz! A 2004–2005-ös születésű korosztály az U17-es Eb-cím és az U18-as vb-bronzérem után szerzett aranyat, Magyarország pedig 2019 és 2021 után zsinórban harmadszor nyerte meg az U19-es Eb-t.

Az utánpótlásban női válogatottjaink rendre szállítják a remek eredményeket, és az aktuális sikerek ünneplésekor mindig előjön a kérdés: miért nem tudjuk mindezt konvertálni a felnőtt korosztályra? A legutóbbi, 2021-es vb-t a norvégok nyerték meg a franciák és a dánok előtt, mi a 10. helyen végeztünk, és az idei, év végi vb előtt sem tűzhetünk ki reálisan merészebb célt, mint a 7. hely megszerzését, ami még éppen részvételt biztosítana az olimpiai kvalifikációs tornák egyikén. A most a mieink által agyonvert dánoknál és a norvégoknál más a mérce.

A minap az egyik internetes portál tanulságos interjút készített az FTC távozott vezetőedzőjével, a korábbi szövetségi kapitány Elek Gáborral, aki megvilágította az okokat, és ezzel nyilván a teljes szakma tisztában van. Amíg mi már az utánpótlást is a versenyeztetésre készítjük fel, addig az északiak ebben a korban nem eredményt hajszolnak, hanem technikai tudásban és fizikálisan építik a játékosokat, akik mindenféle nyomás nélkül szerepelhetnek a tornákon. Heidi Lökét csak 24-25 évesen ismerte meg a világ, és még most, 40 évesen is remek játékos. Nálunk a korábban a jövő nagy sztárjának kikiáltott Háfra Noémi 24 évesen a régi önmagát keresi.

Nem egyszerű a helyzet, mert 

nálunk nagy úr az eredménykényszer.

 Ha most hetedik lett volna a válogatottunk az Eb-n, biztosan elvernék rajta itthon a port, hiába magyaráznák a szakemberek, hogy mi most technikai tudásban és fizikálisan építjük a játékosokat.