Sport - Salakmotor

2017.10.05. 14:42

Tabaka József szépen szeretne búcsúzni

Debrecen - Ne add már, uram az esőt! – fohászkodnak a salakmotoros szurkolók az égiekhez, ugyanis ebben az idényben már több alkalommal elmaradt vagy félbeszakadt viadal a csapadékos időjárás miatt.

Debrecen - Ne add már, uram az esőt! – fohászkodnak a salakmotoros szurkolók az égiekhez, ugyanis ebben az idényben már több alkalommal elmaradt vagy félbeszakadt viadal a csapadékos időjárás miatt.

Így történt szeptember 23-án Debrecenben is, amikor a magyar csapatbajnokság 2. fordulóját kellett más időpontra helyezni. Az új dátum október 7-e, azaz szombat 14 óra. Remélhetőleg most valóban megmérkőzhet a négy csapata, azaz Debrecen, Gyula, Nagyhalász és Vasad négy-négy fős alakulata.

Remélem, kegyes lesz hozzánk az időjárás!”

– kezdte a beszélgetést Tabaka József, a Debrecen Speedway SE csapatkapitánya. – A Nyírségben szoros meccset vívtunk az ellenfelekkel, ráadásul most a Nagyhalász erősebb csapattal áll ki, mint akkor, így rendkívül nehéz dolgunk lesz. Az első fordulóban maximális pontszámmal zártam, így második lett a gárdánk. Ezt a teljesítményt jó lenne megismételni, vagy a maximumhoz közeli produkciót nyújtani. Biztos vagyok benne, hogy a hazai ellenfelekkel, illetve a nagyhalászi légiósokkal, főleg a lengyel Jakub Jamróggal nagy csatát kell vívnunk. Mivel ez lesz az idei utolsó verseny Debrecenben, szeretnék szépen búcsúzni a hazai közönségtől.

HBN-BN


Startlista

Debrecen

  • Tabaka József
  • Facundo Albin
  • Benkő Roland
  • ?
  • Gyula

  • Kovács Roland
  • Fazekas Denisz
  • Milen Manev
  • Magosi Norbert
  • Nagyhalász

  • Andrij Kobrin
  • Jakub Jamróg
  • Viktor Trofimov
  • Sztaniszlav Melnicsuk
  • Vasad

  • Kónya Sándor
  • Patrik Búri
  • Moldvai András
  • Jan Michalik

  • [related-post post_id="3637427"]

    [related-post post_id="3639756"]

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!