Sport

2019.03.16. 21:56

Ismét egy gól döntött

Debrecen - A Loki sorozatban harmadszor nyert 1–0-ra és a DVTK elleni sikere után továbbra is a dobogón áll.

Debrecen - A Loki sorozatban harmadszor nyert 1–0-ra és a DVTK elleni sikere után továbbra is a dobogón áll.

Nyolc napon belül háromszor is a Nagyerdei Stadionban játszott a DVSC alakulata: egy hete bajnokin, majd kedden a Magyar Kupában is a Mezőkövesd látogatott a cívisvárosba, s mindkétszer 1–0-s vereséggel távozott, szombaton pedig a Diósgyőr járt ugyanígy az OTP Bank Liga 25. fordulójában.

Szép támadás végén

Annak ellenére, hogy a DVTK borzalmas két bajnoki meccsen, és ezeken bekapott tizenkét gólon van túl, több százan kísérték el a vendégeket a diósgyőri fanatikusok közül. Ha sokan nem is voltak, de a két tábor jó hangulatot teremtett a stadionban.

A kezdés előtt kisebb ünnepség zajlott a gyepen, ugyanis a Debrecen két futballistája, Haris Attila és Varga Kevin a Mezőkövesd elleni bajnokin 50. alkalommal lépett pályára az NB I-ben.

Markánsabban kezdett a Loki, Pávkovics indított egy, kevéssel a kapufa mellett elment fejessel, válaszul a vendégek veszélyesen lőtték be a labdát a kapu elé, azonban minden DVTK-s előtt elsuhant a játékszer.

Az első negyedóra végén egy szép támadásból megszerezte a vezetést a hajdúsági alakulat. Haris játszott a bal szélen Ferenczihez, akinek centerezése a diósgyőri lábak között eljutott Szécsi Márkhoz, a támadó pedig a hálóba továbbított.

Érdekes, hogy a bekapott gól után sem csipkedte magát jobban az addig veszélytelenül futballozó DVTK, továbbra is a stabilitásra is hangsúlyt helyező lokisták voltak aktívabbak, többször is Bódi lőtt távolról kapura. Jellemző, hogy a félidő végén kellett csak védenie egy gyenge lövést Nagy Sándornak.

A folytatásban is a DVSC irányított, elsősorban átlövésekkel operáltak a cívisek, Bódi, Ferenczi és Tőzsér révén.

A második játékrészben már jobban megfigyelhető volt az igyekezet a borsodiak futballjában, azonban a vendéglátók védekezése jól szervezett volt, igaz, az előre játékban sok volt a pontatlanság.

Az volt az ember érzése, hogy a Diósgyőr akkor sem tudna betalálni, ha kétszer 90 percig tartana a mérkőzés, a Debrecen pedig a végére inkább az eredmény tartására törekedett, ezért nagyon leült a játék.

Nem volt jó mérkőzés, de a házigazdákat vigasztalhatja a tény, hogy megnyerték a találkozót és továbbra is a dobogó harmadik fokát foglalják el.

Most válogatott szünet jön, a Loki legközelebb március 30-án játszik a Vidi otthonában.

TN


A tények

OTP Bank Liga 25. forduló

DVSC-Diósgyőr 1–0 (1-0)

Nagyerdei Stadion, 3600 néző. Vezette: Berke (Vígh-Tarsony, Szalai)

DVSC: Nagy S. – Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Tőzsér – Jovanovic, Haris, Bódi (Varga K., 76.) – Szécsi (Csősz, 81.), Zsóri (Takács, 63.)

Diósgyőr: Antal - Brković, Karan, Polgár - Shestakov, Szabó B. (Mihajlovic, 68.), Márkvárt, Hasani, Juhar (Bárdos, 79.) - Prosser, Vernes (Tajti, 58.)

Gól: 1-0 Szécsi (18.)

Sárga lap: Szatmári (26.), Kinyik (82.), Csősz (92.)


[related-post post_id="4174002"]

[related-post post_id="4173703"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!