Sport

2019.03.26. 13:34

DEAC Gladiators: másodperceken múlott a győzelem a nyitányon

Debrecen - A Debreceni Egyetem amerikaifoci-csapata 20–19-re kikapott a Budapest Titans vendégeként múlt szombaton.

Debrecen - A Debreceni Egyetem amerikaifoci-csapata 20–19-re kikapott a Budapest Titans vendégeként múlt szombaton.

A szezon­nyitó találkozón az együttes a végsőkig küzdött, két touchdownos előnyt is szerezett, de húsz másodperccel a vége előtt fordítani tudtak a titánok. Hanász Róbert vezetőedző a meccs után azt mondta, a vereség ellenére rengeteg pozitívumot tapasztalt.

„Inkább az volt a gond, hogy sok apró hibát vétettünk, melyek, mint később kiderült, nagy súllyal rendelkeztek. A végén pedig kiengedtünk. Ettől függetlenül ezt a csapatot nem szabad leírni. Drive-ról drive-ra fejlődtünk, magabiztosabban és nyugodtabban játszottunk. Kiemelném, hogy a juniorok és azok, akik első meccsükön léptek pályára, jól játszottak a találkozón. Emellett pedig mind az edzőtársakkal, mind a kapitányokkal működött a kommunikáció a mérkőzésen” – nyilatkozta az egyetem honlapjának a tréner.

A DEAC Gladiators március 31-én, vasárnap debütál hazai pályán a Böszörményi úti campuson.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!