Sport

2019.03.11. 08:09

A DEAC jutott be az elődöntőbe

Debrecen - A hetedik mérkőzés döntött arról, ki lesz a résztvevője az elődöntőnek.

Debrecen - A hetedik mérkőzés döntött arról, ki lesz a résztvevője az elődöntőnek.

Döntő ütközetre kényszerült a debreceni jégkorongegyüttes, miután a székelyföldi gárda ledolgozta hátrányát a párharc pénteki, Gyergyóban megrendezett összecsapásán.

Turcotte-dupla

Az első harmadban a DEAC szerzett vezetést Hugo Turcotte révén, s ezt a 14. percben egyenlítette ki a playoffban nem először megvillanó Elekes Darabont. A második játékrész is ikszes lett, azzal a különbséggel, hogy ekkor a hazaiak Steén által megszerzett vezetésére kellett válaszolnia ismét csak Turcotte-nak. Ebben a periódusban kezdett feszültebbé válni a hangulat, nem kevesebb mint 8 kisbüntetést osztottak ki a bírók, abból négyet egyszerre.

3–3-ra álltak

Az utolsó felvonást aztán 2–0-val elvitték a székelyek, miután két legjobb oroszuk egyaránt feltámadt, előbb Pesztunov, majd Vorobjov volt eredményes, utóbbi az 59. percben tett pontot a mérkőzés végére – tudósított a jegkorongblog.hu oldal.

Ezzel 3–3-ra álltak a csapatok, s döntő ütközet következett Debrecenben; a vasárnap esti mérkőzés során a debreceni jégkorongcsapat csatlakozott az Erste Liga-elődöntőbe már korábban bejutott FTC, UTE, Sportklub trióhoz, miután hazai pályán Németh Attila duplájával, valamint Novotny Dominik és Molnár Dávid egy-egy góljával 4–2-re legyőzte a Gyergyói HK-t. A DEAC az utolsó harmadban vívta ki a továbbjutást.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!