Sport

2019.02.06. 10:05

A válogatott után jöhet az MK-meccs

Berettyóújfalu - Takács Zoltán, az MVFC játékosa nagyon örült, hogy magára ölthette a címeres mezt.

Berettyóújfalu - Takács Zoltán, az MVFC játékosa nagyon örült, hogy magára ölthette a címeres mezt.

Több újonc is lehetőséghez jutott a magyar férfi futsalválogatott múlt heti felkészülési mérkőzésein, melyet Spanyolország ellen vívtak Turzó József tanítványai Córdobában. Az MVFC-Berettyóújfalu ifjú tehetsége, Takács Zoltán is azok közé tartozott, akik a világ egyik, ha nem a legjobb nemzeti együttese ellen jutottak először szerephez a válogatottban.

– Nagyon jó érzés volt, hogy magamra ölthettem a címeres mezt, örülök, hogy bizalmat szavazott nekem a kapitány. Korábban az U21-es válogatottban már szerepeltem, de a felnőttek között most először kaptam lehetőséget. Minden sportoló álma, hogy a hazáját képviselhesse a legjobbak között, ez nekem is megadatott most. Remélem, hogy még sokszor átélhetem ezt.

Próbáltam élni a sansszal, amit megkaptam, és úgy hiszem, nem is okoztam csalódást. Igaz, mindkét meccsen kikaptunk, de még ezt is ellensúlyozta az, hogy kik ellen léphettünk pályára"

– mondta el lapunknak Takács Zoltán, aki nagypályás focistaként kezdte, a DVSC-nél nevelkedett, végigjárta az utánpótlást, de aztán úgy döntött, hogy vált. Mint megtudtuk, nem is bánta meg, hogy átpártolt a futsalhoz, remekül érzi magát a Mezei-Vill csapatánál, és immár a válogatottban is bemutatkozhatott.

A négyes döntő a tét

Szerdán rendezik meg a férfi futsal Magyar Kupa negyedik körének visszavágóit, és eldől, melyik négy csapat jut be a Final Fourba. Az MVFC-Berettyóújfalu kedvező helyzetből várhatja a 18 órakor kezdődő Nyírgyulaj elleni idegenbeli meccsét, hiszen az odavágón 6–1-re tudott győzni.

– Persze megnyugtató az előny, amelyre az első derbin szert tettünk, ugyanakkor a Nyírgyulaj ellen mindig nehéz, nem szabad őket lebecsülnünk. A célunk, hogy megnyerjük a kupát, illetve a bajnokságot is. Az alapszakaszban még van egy meccsünk, pénteken a Dunaújvárost fogadjuk, ettől függetlenül már biztosan mi végzünk az első helyen. Ez nagy siker, de messze van még a vége – vélekedett Takács.

A DEAC gárdája is állva van még az MK-ban: Elek Gergő tanítványai a Haladás otthonában lépnek pályára szerdán 18.15-től. A debreceniek ugyan a párharc első felvonásán 3–0-ra kikaptak, de ettől még nincs veszve semmi, a futsalban gyorsan tud fordulni a helyzet.

A cívisvárosiak egyébként nem lehetnek túl kipihentek, ugyanis hétfőn is pályára léptek, akkor pótolták be ugyanis az NB I 13. fordulójából elhalasztott BME elleni összecsapásukat. Fordulatos találkozót vívtak a felek, félidőben még a fővárosiak vezettek 2–1-re, a 34. percben azonban már a DEAC-nál volt az előny, 5–4. A hajrában aztán ismét egyenlített a BME, ezzel egy pontot megmentve. Az Elek-gárda ennek az iksznek hála már biztosan magáénak tudhatja az alapszakasz ötödik helyét.

SZADÓ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!