Sport

2018.08.11. 13:27

Salakszórás a szemétdombon

<em>Jelen állás szerint mégis megtartják a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő hagyományos augusztus 20-ai nemzetközi salakmotorversenyt Debrecenben. Nem kell fanatikus motorsportrajongónak lenni ahhoz, hogy tudjuk, a magyar salakmotor egyik fellegvára a cívisváros. Épp ezért szomorú látni, ami történik a sportággal úgy helyben, mint az országban.</em> Molnár Szilárd írása.

Jelen állás szerint mégis megtartják a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő hagyományos augusztus 20-ai nemzetközi salakmotorversenyt Debrecenben. Nem kell fanatikus motorsportrajongónak lenni ahhoz, hogy tudjuk, a magyar salakmotor egyik fellegvára a cívisváros. Épp ezért szomorú látni, ami történik a sportággal úgy helyben, mint az országban. Molnár Szilárd írása.

A kilencvenes években nem számított ritkaságnak, hogy tízezer őrjöngő ember előtt húzták a gázt az egykori Volán-pályán a salakszórók. Ehhez képest ma, sajnos, mélyen van a szakág, ez derült ki a szerdán megtartott cívisvárosi fórumon. A hozzászólásokat hallgatva kiderült, minimum két táborra szakadt a sportág, kék sarokban a tradicionális, de megkopott pályák (Debrecen és Gyula), míg a piros sarokban a csillogó új: Nagyhalász. A régiek szerint a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) Nagyhalász szekértolója, holott csak arról van szó, hogy az amúgy ránézésre semmiféle befolyással nem bíró szövetség megpróbálja betartatni az előírásokat. A régi pályák üzemeltetői nem tudják, vagy nem akarják elvégezni azokat a felújításokat, amelyekre a MAMS kötelezné őket, ezért ahol lehet, a felek keresztbe tesznek egymásnak, és megpróbálnak a másik kárára helyzetbe kerülni. És itt van a kutya elásva.

Miközben azon marakodnak, hogy kié legyen a hatalom, szép lassan kéz a kézben a szakadék szélére juttatták a szakágat. Megszűnt a miskolci, a szegedi, a nyíregyházi pálya, de lassan már versenyző sem lesz, az utánpótlásról nem is beszélve, pedig a feltörekvő fiatalok nélkül nincs jövő. Totális amatörizmus lengi körül ezt a nagy hagyománnyal bíró sportot, és félő, amíg folytatódik a kölcsönös salakszórás a szemétdombon, eltűnik a szakág a nemzetközi salakmotor-térképről.


[related-post post_id="3948282"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!