Sport

2018.08.16. 09:44

DEAC: az első megmérettetés

Debrecen - Bertáék a tornán cseh és lengyel együttesekkel is megmérkőznek.

Debrecen - Bertáék a tornán cseh és lengyel együttesekkel is megmérkőznek.

Húsz játékossal indultak útnak a DEAC hokisai szerdán a csehországi Ostravába, ahol a következő három napon a hatcsapatos TORAX Kupa nemzetközi jégkorongtornán vesznek részt.

Kiváló visszajelzés

Az új idényben ez lesz az első alkalom, hogy a debreceni hokisok mérkőzésen mutatják meg magukat. Ellenfelük az A-csoportban a helyi együttes, a cseh 2. vonalat képviselő HC Torax Poruba és a lengyel 1. ligás GKS ­Jastrzebie csapata lesz. David Musial vezetőedző a deac.hu-n elmondta, azért választotta ezt a tornát, mert magas színvonalúnak ígérkezik, így kiváló visszajelzéseket adhat arra nézve, hol tartunk jelenleg a felkészülésben.

Vívjanak jó meccseket

– Az is Ostrava mellett szól, hogy három nap alatt három mérkőzés lejátszására nyújt lehetőséget. Engem most elsősorban nem az eredmények érdekelnek, hanem az, hogy játsszunk és kemény versenytársak ellen gyakoroljuk a technikai elemeket. A játékosaimtól azt várom, hogy mindegyikük tegye a dolgát és élvezze a játékot. Vívjunk jó meccseket, és ha ezek még győzelemmel is párosulnak, akkor én leszek a legboldogabb – ismertette a szakember.

Korábbi információk alapján a felkészülési torna alatt két – nagy valószínűséggel külföldi – játékos csatlakozik a debreceniekhez és ­elképzelhető, hogy közülük kerül ki az a hokis, aki betölti majd a keretben fenntartott maradék egy helyet.

HBN


A torna programja

Augusztus 16., 19.15:

  • HC Torax Poruba (cseh)–DEAC
  • Augusztus 17., 19.15:

  • DEAC–JKH GKS Jastrzębie (lengyel)
  • Augusztus 18.: helyosztók


    A tornára utazott játékosok névsora

    Kapusok:

    Hetényi Zoltán, Nagy Péter

    Mezőnyjátékosok:

    Antal Arnold, Behal Jiri, Berta Ákos, Darabos Krisztofer, Erdei Zoltán, Hári Norbert, Hetényi Péter, Izacky Jakub, Kovács Bronson, Kuleshov Vladislav, Márton Koppány, Molnár Dávid, Novotny Dominik, Salló Barna, Silló Arnold, Szokolov Artyom, Vincze Péter Tamás, Vuorijarvi Nico

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!