Sport

2018.07.10. 09:26

Szakértő szemmel: egyik együttes sem véletlen jutott el idáig

Debrecen - Szatmári Csaba szerint a horvátok még nem lőtték el az összes puskaporukat.

Debrecen - Szatmári Csaba szerint a horvátok még nem lőtték el az összes puskaporukat.

Már csak a négy legjobb csapat maradt állva az Oroszországban zajló labdarúgó-világbajnokságon: kedden és szerdán rendezik a két elődöntőt, a franciák a belgákkal, míg a horvátok az angolokkal csapnak majd össze a fináléba kerülésért.

– Roppant változatos volt eddig a vb, és úgy hiszem, a hátralevő négy meccs is tartogat még bőven izgalmakat. Sok meglepetés eredménynek lehettünk szemtanúi, kiestek például a németek, az argentinok, a spanyolok, vagy épp a portugálok is igen hamar.

Látszik, hogy az úgymond kisebb csapatok is felvették a kesztyűt, nincs már akkora különbség az együttesek között, mint régebben. Már mindenki tud védekezni és támadni is"

– summázta az eddigi eseményeket Szatmári Csaba, korábbi profi labdarúgó, aki tagja volt annak az olimpiai válogatottnak, amely 1996-ban kijutott az atlantai ötkarikás játékokra.

A franciák örülhetnek

A két elődöntőt illetően Szatmári elmondta, ő háromesélyesnek tartja az összecsapásokat. – Franciaország mérkőzése Belgium ellen felér egy döntővel. Annak ellenére, hogy a franciákat érzem esélyesebbnek, a belgákban is benne van a továbbjutás lehetősége. A horvát–angol találkozó is keménynek ígérkezik, én az előbbi gárda mellett tenném le a voksomat, ugyanakkor már Anglia is bizonyította, nem szabad lebecsülni. Horvátország szimpatikus játékkal rukkolt elő, biztosan felszívják magukat a labdarúgók még a vb végére is. Mind a négy, még állva lévő csapat remek képességű, nem véletlen jutottak el idáig. Noha szinte megjósolhatatlan, mi lesz a torna végén, én úgy érzem, a franciák és a horvátok mérkőz­nek majd meg a döntőben, és végül Didier Deschamps tanítványai emelhetik a magasba a trófeát – vélekedett a Debreceni Labdarúgó Akadémia U17-es egyletének edzője.

SZADÓ


[related-post post_id="3917384"]

[related-post post_id="3917179"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!