Sport

2018.06.16. 10:30

Úgy néz ki, szétszedik az újvárosi legénységet

Balmazújváros - Újabb játékosok igazoltak el az NB I-ből kieső Balmaz Kamilla Gyógyfürdőből: A Budapest Honvéd labdarúgócsapata bejelentette a Balmazújvárost elhagyó Eke Uzoma szerződtetését.

Balmazújváros - Újabb játékosok igazoltak el az NB I-ből kieső Balmaz Kamilla Gyógyfürdőből: A Budapest Honvéd labdarúgócsapata bejelentette a Balmazújvárost elhagyó Eke Uzoma szerződtetését.

Uzoma volt az NB I. 2017/18-as idényének egyetlen olyan mezőnyjátékosa, aki minden fordulóban végig a pályán volt. A 28 éves nigériai balhátvéd szabadon igazolható volt.

Tamás is távozott

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a volt újvárosi 30 éves Tamás László 2+1 éves szerződést kötött a klubbal. „A menedzserem, dr. Horváth Zsolt már jelezte korábban, hogy a Haladásnak tetszik a játékom, s mivel sajnos a Balmazújvárossal kiestünk az élvonalból, felgyorsultak az események. Könnyen megegyeztünk a Haladás vezetőivel, nem kellett sokat győzködni, hogy aláírjak: egy nagy múltú vidéki fellegvárról van szó, szimpatikus csapattal. Ami a Haladással kapcsolatos emlékeimet illeti, az ősszel Sopronban 3–1-re kikaptunk, már akkor masszív csapat benyomását keltette új csapatom, és tavasszal Szombathelyen is jó meccset vívtunk. Olyan játékosok alkotják a Haladást, akiket nem kell bemutatni – gondolok például a válogatottsági csúcstartó Király Gáborra vagy akár Halmosi Péterre” – mondta Tamás László.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!