Sport

2018.05.04. 16:55

DVSC: koncentrált játékot vár Herczeg András

Debrecen - A Loki a bajnoki címvédő Budapest Honvéd otthonában szeretné gyarapítani bajnoki pontjai számát.

Debrecen - A Loki a bajnoki címvédő Budapest Honvéd otthonában szeretné gyarapítani bajnoki pontjai számát.

A 29. fordulót rendezik meg szombaton az OTP Bank Ligában, a debreceni alakulat a Budapest Honvéd ellen lép pályára 17 órakor a Bozsik-stadionban. A kispestiek 40 pontjukkal a negyedik helyről várhatják a találkozót, a DVSC jelenleg 37 egységgel a hatodik.

Jobbat, mint a múltkor

Mint olvasóink emlékezhetnek rá, a Debrecen elég gyengén kezdte az őszi szezont, de az első fordulókat követően alaposan összekapta a társaságot a Herczeg András vezette szakmai stáb, ennek köszönhetően a csapat a bronzérmet érő pozícióban telelhetett. A tavasz már nem sikerült ilyen fényesen, a Magyar Kupában az elődöntő odavágóján 4–0-s vereséget szenvedtek a piros-fehérek, és a bajnokságban is kevesebb pontot gyűjtöttek idén, mint azt a szurkolók várták tőlük.

Mindenképpen jobb mérkőzésre számítok, mint a legutóbbi, Vasas elleni volt”

– nyilatkozta a Naplónak Herczeg András, utalva a hazai, 3–2-es vereséggel végződött összecsapásra. – Ahhoz, hogy ez így legyen, mentálisan sokkal erősebbnek kell lennünk, nagyon koncentráltan, odafigyelve kell futballoznunk. Sajnos, az utóbbi időben gyakran elrontottuk a meccsek elejét, korán gólt kaptunk, emiatt futnunk kellett az eredmény után, így nehéz jól teljesíteni. Kiélezett, kiegyensúlyozott csatára számítok a fővárosban. Jó formában van a Honvéd, de nekünk is az a célunk, hogy pontokat szerezzünk idegenben – fogalmazott a vezetőedző.


[poll id="1670"]


Mint megtudtuk, Könyves, Bódi és Ferenczi lesznek a hajdúságiak hiányzói, viszont Varga Kevin eltiltása lejárt, ezért ő kulcsszerepet játszhat a középpályán.

– Ami az ellenfelet illeti, három belső védővel szokott általában pályára lépni, védekezésben 5-3-2-es, támadásban 3-5-2-es felállásban szerepelnek.

Kemény gárdával találkozunk, amelyet csak jó teljesítményt nyújtva lehet felülmúlni”

– mondta el lapunknak Herczeg András.

A találkozót szombaton 17 órától a Hajdú Online élőben közvetíti.

TN


[related-post post_id="3848909"]

[related-post post_id="3848583"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!