Sport

2018.05.07. 11:24

DVSC: gólpassz és gól Sós Bencétől

Debrecen - „Szorgos hangyaként mindenki odatette a maga részét a játékban. Emiatt tudtunk sikeresek lenni.”

Debrecen - „Szorgos hangyaként mindenki odatette a maga részét a játékban. Emiatt tudtunk sikeresek lenni.”

A focit gólra játsszák – állapította meg a Budapest Honvéd–DVSC NB I-es labdarúgó-mérkőzés lefújása után Supka Attila, a hazai csapat edzője, utalva arra, hogy a Honvéd hiába játszott fölényben, és dolgozott ki számos, hatalmas gólhelyzetet, a mérkőzés eredménye 3–1 lett a debreceni gárda javára. A meccs előtt a Loki trénere nem volt könnyű helyzetben a kispesti gárda ellen csatába induló kezdőcsapat összeállításakor, hiszen sérülés miatt meghatározó és gólerős játékosok kellett nélkülöznie. Ez a kényszer meglepő húzásra ösztönözte Herczeg Andrást: az eddig középpályán vitézkedő Sós Bence Tabakoviccsal együtt éket játszott a fővárosi csapat ellen. A találkozó örömteli pillanata volt az is, amikor a 84. percben pályára lépett a Debrecen saját nevelésű labdarúgója, a 18 esztendős Kusnyír Erik. Ráadásul a futballista egyáltalán nem csatlakozott be megilletődötten.

– Beszélgettem a héten Bencével, ő annak idején az utánpótlásban és az NB II-es időszakában támadót is játszott. Megbeszéltem vele, hogy mit szólna hozzá, ha a Honvéd ellen támadóként küldeném pályára.

Örült a felvetésnek, és a lehetőségnek; és mondhatom, nagyon jól játszott”

– válaszolt a meccs lefújása után Herczeg András a Napló kérdésére.

Becsukta a szemét, és lőtt

Nemhogy jól játszott Sós Bence, hanem eredményesen is, hiszen volt egy gólpassza és be is talált Gróf kapujába. – Kaptam egy labdát a szélen, próbáltam kizárni a védőt, és félfordulatból rálőttem, de a kapufáról visszapattant. Hogyha ezt lehet mondani gólpassznak, akkor ez gólpassz, ugyanis Haris Tabakovic kitűnő ütemben érkezett, és a visszapattanó labdát a hálóba rúgta. A gólom előtt szépen lekontráztuk a hazaiakat. Varga Kevintől nagyon nagy passzt kaptam, és éreztem, a kapus kint áll kicsit. Gondoltam, rálövöm, és sikerrel jártam – idézte fel a meccs fontos mozzanatait a Loki 99-ese, majd a Vasas elleni, a helyzetet tekintve kísértetiesen hasonlító, akkor kapusba lőtt helyzetére tér ki. – A múlt héten számtalan kimaradt gólszerzési helyzetem volt. Többször visszanéztem a felvételeket, és azokból okulva most próbáltam arra koncentrálni, hogy az adódó gólhelyzeteket a leghatékonyabban kihasználjam. A korábbi szituációkban próbáltam mindig helyezni a labdát, ellenben most becsuktam a szemem, és erőből meglőttem a labdát. Hál istennek sikerrel jártam.

Sós Bencétől azt is megtudtuk, hogy a Vasas elleni meccs után rendezték a dolgaikat az öltözőben, kitisztították a fejeket. Ez látszott is a csapaton. Egységesek voltak a cél elérése érdekében, ami nem volt más, mint a győzelem a Honvéd otthonában.

– A Vasas ellen fájó vereséget szenvedtünk, hiszen nagyon fontos lett volna nekünk a győzelem a harmadik hely megszerzése szempontjából. Tudtuk, hogy a Honvéd otthonában nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Ez be is jött, hiszen a második gólunk után csak igen ritkán tapasztalt nyomás alatt játszottunk. Minden dicséretet megérdemel azonban a Loki, mert kitűnően álltuk a sarat. Ez a nyomás a második félidőben pedig még fokozódott, ám Tabakovicnak sikerült meglőnie a harmadik gólunkat, de továbbra is a vendéglátók irányították a meccset.

Hatalmas munkát végzett a gárda, és nagyon örülök a győzelemnek.”

Láttak már csodát

Kedden kupameccs. Ezt a mérkőzést is nagyon komolyan veszik – beszélt a Puskás Akadémia elleni összecsapásról Sós. – Nagy hátrányból indulunk, négy gólt kellene ledolgozni, de azt gondolom, az utolsó másodpercig mindent megteszünk azért, hogy továbbjussunk. Láttunk már több csodát is az életben, miért ne tehetnénk most mi is azt. Hiszen nem véletlen voltunk ott ősszel a harmadik helyen, ez mutatta a csapat erejét. Több hiányzónk is van, akiket úgy érzem, megfelelően sikerült pótolni, szorgos hangyaként mindenki odatette a maga részét a játékban. Emiatt tudtunk sikeresek lenni például most, a Honvéd ellen.

KZS


[related-post post_id="3851932"]

[related-post post_id="3851042"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!